Tegnap 2018. október 2án délelőtt, minekutána tegnapelőtt reggel befeküdtem a jó előre megbeszélt időpontra a miskolci urológiára az idei második, korrekciós veseműtétre, közölték, hogy mehetek haza, mert nincs altatóorvos, majd hívnak telefonon, ha újra próbálkozhatunk.
Két hete az aneszteziológus szakorvos pár perces konzíliumon többek közt megállapította, hogy hiányos fogazatú tetraplég (négyvégtag bénult személy) vagyok majd megkért, hogy EKG végett feküdjek fel a nekem mellig érő vizsgálóágyra, de nem akartam összetörni magam, így inkább ülve készült a szíves szinusgörbe. Kiakadtak, hogy térdzokni van rajtam, amit fel kellett húzni, nem várták meg, míg leveszem, úgy rángatták, mint kapcát a rühes kutya alatt, majd figyelmeztettek, hogy ne mozgassam a lábam.Szerencsére IQ-t nem mértek, így nem omoltam teljesen össze.
Idén áprilisban, minekutána tavaly ősz óta itt-ott kezelgettek súlyos E-coli fertőzéssel és veseproblémával protekcióval feküdtem be ugyanide, akkor került belém az a vesekatéter, aminek az egyik végét a legutóbbi natív röntgenen már nem találták, 'valamerre elkóborolt' ezért kellene először is azt megkeresni, majd újra megműteni, kivenni.Tíz nap után úgy bocsátottak el a miskolci urológiáról, hogy az E-coli csíraszám mindössze egy nagyságrenddel csökkent, cserébe megfertőztek enterococcus phaecalisszal is, a vesekő eltávolító műtétet pedig altatóorvos miatt folyton halogatták, majd nem vállalták, inkább sínt helyeztek fel a jobboldali ureterbe.
Kiírtak a miskolci Lithoterápiás AA-Med intézetbe kőzúzásra, ahol, miután a kőbunkó beteghordozó fiúk felcipeltek az emeletre (hihetetlen módon még van olyan épület a kórházban, ahol nincs lift, de az épület egésze sem akadálymentes), a bornírt főorvos kerek perec megtagadta, hogy elvégezze a beavatkozást.Hogy miért, az számomra azóta sem derült ki, hisz a kezelő urológusom tíz nappal korábban azt velük telefonon többször is leegyeztette.
A tavaszi kórházi kiküldetést soha nem felejtem el.Tíz nap után jöttem ki a miskolci halálsorról, amit szó szerint kell érteni, mert mellettem, a szobatársam, egy középkorú férfi 48 órán keresztül hangosan és egyre hevesebben hörögve haldoklott, néha pár percre meghalt, majd erős szervezete újra és újra kezdte, míg végleg ki nem kilehelte szerencsétlen lelkét.Ez engem sokkal jobban megviselt, mint az E-coli és az eltévedt vesekövem. Azt sem közölték velem, hogy a szobatársam nemcsak végső stádiumban lévő rákos beteg, de húsevő baktérium falta fel a jobb combját, azért üvölt, amikor a nővérek minden reggel, esdeklése ellenére durván átmozgatták, fürdették. Végül is az a legfontosabb, hogy sterilen haljon meg valaki.Tragédia.A mellettem haldokolva hörgő embert nézve, látva és hallgatva, egy csomót bőgtem, hangosan, mint egy óvodás. A tiszta pillanatokban beszélgettünk. A felesége és a kórházi tiszteletes sem bírta már elviselni a belőle áradó bűzt és a közelgő halál zaját, az utolsó napokban már nem látogatták.Egy hét alatt hárman haltak meg az Urológián, két éjszakán keresztül egy nő halálsikolyát hallgattuk. A harmadik páciens csendben ment el.
