VÉGE! Búcsúzunk Törőcsik Maritól, a Jászai Mari díjas csodálatos színésznőtől…
VÉGE! Búcsúzunk Törőcsik Maritól, a Jászai Mari díjas csodálatos színésznőtől…
„Nem fog már színpadra állni” – leállították Törőcsik Mari kezeléseitAggasztó hírek érkeztek Törőcsik Mari állapotáról. Sokan úgy tudták, elkapta a koronavírust a Jászai Mari-díjas színésznő, de szerencsére ez nem igaz…-írta meg a ripost.
„Mari mama szellemileg teljesen friss, de nehezen tudja már magát kifejezni. A nap nagy részében ágyban fekszik, vagy üldögél a tévé előtt. Nem fog már színpadra állni, de úgy gondolom, hogy ezt a gondolatot már ő is elengedte” – nyilatkozta a a fogadott unokája, Járai Máté.
Súlyos betegséget kell leküzdenie Törőcsik Marinak (85), aki egy hete került kórházba. Sokan imádkoznak a művésznőért, aggódva várják az állapotáról a híreket, hiszen az ő korában minden egészségi probléma komoly gondot okozhat. Ráadásul az utóbbi időben gyengélkedett, és mint megtudtuk, tüdőgyulladása van, amely egy egészséges szervezetet is nagyon megvisel.
A Kossuth-, Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész unokája, Járai Máté (42) aggódik a nagymamájáért, lapunknak pedig azt is elmondta, hogyan van Törőcsik Mari.
– Jelenleg stabil az állapota, az eredményei pedig hol jobbak, hol picit rosszabbak. Sajnos, nem ez az első alkalom, hogy tüdőgyulladása van, de reméljük, minél hamarabb felépül és kiengedik a kórházból. Eddig minden betegséget legyűrt, bízunk benne, hogy erős, és ezúttal is így lesz – mesélte a Jászai Mari-díjas színész.
A Nemzet Színésze elismeréssel is kitüntetett művészt 2017-ben hetekig ápolták a kórházban tüdőgyulladás miatt, most pedig a kezdeti tüneteknél bevitték, nehogy hirtelen sokat romoljon az állapota.