Csak csikordult a kulcsom, majd hatalmas zörgés hallatszott bentről, a hálószobából.
Nem volt ez nagy szerelem, de annyira kedves és megértő Józsi, így hozzámentem harmincévesen. Anyám már azt hitte vénlány maradok, pedig valakire vártam ez biztos. Józsi könyvelő és már két éve otthon a kisebb szobából dolgozik, én viszont minden nap bejárok az irodába. Erős csapat a miénk a munkahelyemen, jól mennek a dolgaink, de rengeteget kell tenni, hogy meglegyen a megfelelő fizetésem. Általában már nyolckor elmegyek itthonról és hat óra után érek haza, akkor még vásárlás, nagy szerencsémre a férjem jól főz, ez hatalmas segítség. Hétvégén néha sétáltunk, de inkább csak olvastunk nagy ritkán moziba megyünk.
Én mindig azt hittem ilyen egy igazi jó házasság, nem vitázunk, nincs ordibálás, sőt súrlódás sincs. Sosem gondoltam, hogy ha 22 évig ilyen csöndben élünk, az valószínűleg nem a szerelem jele...
Kedden délben tehát rájöttem, hogy otthon maradt a másik táskámban egy fontos irat, amely kell a munkámhoz, hát hirtelen hazaugrottam. Bevallom soha nem tettem még ilyet. Zörögve nyitottam az ajtót és a néma csöndben egyszerre őrült motozás hallatszott. Végig pörgött az életem és el sem hittem, hogy Józsi tényleg egy szál alsónadrágban robog ki. Nem, ne hidd, hogy volt ott még valaki, bár alaposan körbe néztem a szobában!
