Soha nem látott pénzbeli ellátást vezetne be a magyar kormány, az ún. örökbefogadói díjat, melyet azok a családok kapnak majd meg, akik gyermeket fogadnak örökbe.a cél, hogy minél több eszközzel segítsék azokat a családokat, akik gyermekek örökbefogadásával biztosítanak számukra egy jobb és szebb jövőt, mintha a gyermek az otthonban nőne fel.Az előterjesztés szerint a nevelőszülőket jelenlegi díjazásaikon felül „családba gondozási díj” illetné meg!
AZ új ellátást 2018. január 1-től lehet majd igénybe venni a tervek szerint!
Mutatjuk mekkora lesz az összege >>
2 verzió közül fognak válogatni :
Az egyik verzió szerint a mindenkor hatályos minimálbér összege járna az örökbefogadó szülőknek.Ha 2 testvér együttes örökbefogadásáról van szó, akkor a minimálbér 150%-a járna.A minimálbér 2018. január 1-től 138 000 forintra fog emelkedni, vagyis 1 gyermek esetén 138 ezer forint, testvérpár esetén 207 ezer forint illetné meg az örökbefogadó szülőket.
A másik verzió szerint a mindenkori minimálbér 300%-a illetné meg az örökbefogadó szülőket.A két testvár együttes örökbefogadása esetén a mindenkori minimálbér 450%- a illetné meg az új szülőket.A minimálbér 2018-as összegével számolva a 2- verzió szerint, 414 ezer forint, testvérpár örökbefogadása esetén 552 ezer forint járna!
HirdetésAzt viszont a módosítás mindkét verziója kiköti, hogy csak akkor kaphatja meg a nevelőszülő a juttatást, ha megfelelően biztosította a nevelésbe vett gyermek kapcsolattartását hozzátartozóival, és együttműködésének tényét a gyermekvédelmi gyám megerősíti.-írja az mno.hu
AZ új ellátás biztosítási jogviszonyhoz lesz kötve >>> mutatjuk ki kapja meg >>>
Az új ellátás bevezetéséhez a A kötelező egészségbiztosításról szóló 1997. évi LXXXIII. törvényt fogják módosítani!
Írta : admin
A kormány célja, hogy az állami gondozásban élő gyermekek ne több száz fős “lelketlen állami intézményekben”, hanem lehetőleg családban, vagy legalább családiasabb és jobb körülmények között nőjenek fel – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Azt írták, szeretnék elérni, hogy 2019-re tömegszerű intézményekben már ne legyen gyermekvédelmi gondoskodás, valamint hogy a 12 év alatti gyermekek ne állami gondozásba, hanem nevelőszülőkhöz kerüljenek, vagy fogadják őket örökbe. Emiatt a következő években megszűnnek a nagy, zsúfolt, korszerűtlen gyermekotthonok, azokat kisebb lakásotthonokra váltják ki. Ez a kiváltási folyamat most eléri a fóti Károlyi István Gyermekközpontot is, az intézmény 2018 közepén megszűnik – közölték. “A kormány szakít azzal az 1950-es évekből származó gyermekvédelmi szemlélettel, miszerint az állami gondozottak számára az a megoldás, ha a társadalomtól elszigetelten, egy külön társadalmat hoznak létre” – írták, hozzátéve: az ilyen körülmények sok problémát okoznak. “Az elmúlt időszakban kiderült, hogy a tömeges intézményekben sajnos a gyermekek sérelmére szexuális visszaélések, bántalmazások és kegyetlenkedések is történtek” – idézték fel. Megjegyezték, hogy a kormány több változást indított az állami gondozásban élő gyermekek védelmében. Az első és legfontosabb az örökbefogadások egyszerűsítése, amelynek köszönhetően az utóbbi években folyamatosan nő az örökbe fogadott gyermekek száma. A második, hogy ma már törvény garantálja: az állami gondozásban élő 12 évnél fiatalabbak nem állami intézménybe, hanem nevelőszülőhöz kerülnek. Ennek köszönhetően három év alatt 70-ről 90 százalékra nőtt a nevelőszülőnél lévő gyermekek aránya, ma már csaknem tízezer gyermek él nevelőszülői családokban. További változás, hogy ma már vonzóbb nevelőszülőnek lenni – vélekedtek, kiemelve: a nevelőszülők 2014-től foglalkoztatási jogviszonyba kerültek, és munkájukért ma már három-négyszer annyi díjat kapnak, mint négy éve. A kormány idén 500 millió forintot fordít a nevelőszülők ingyenes képzésére. A kabinet szigorítaná a gyermekvédelmi szabályokat a bentlakásos otthonokban, az erről szóló törvényjavaslat már a parlament előtt van. Például jobban átvilágítják majd a gyermekvédelmi intézmények vezetőit, súlyos, több gyereket érintő esetekben pedig kríziskezelő szolgáltatást is nyújtanak a szakemberek. Utolsó fontos változásként azt említették, hogy a tömeges intézményeket felváltják a családiasabb lakásotthonok, “mert a szülő nélkül felnövő gyermekek akkor kapnak igazi életkezdési esélyt, ha integrálják, befogadják őket a társadalomba”. Ez a kiváltási folyamat kezdődik meg Fóton is – szögezték le. Hangsúlyozták, hogy az állam gondoskodni fog a jelenleg a fóti gyermekközpontban lévő mintegy kilencven gyermekről és százötven dolgozóról. A speciális gondozást igénylő több mint harminc gyermek Zalaegerszegre és Kalocsára kerül. A tartósan betegek, fogyatékosok és három évnél fiatalabbak – összesen közel huszonöt gyermek – ellátása Hatvanban folytatódik kisebb, családiasabb lakásotthonokban. Kiemelt figyelmet fordítanak a dolgozók továbbfoglalkoztatására is a szociális, gyermekvédelmi ágazatban – olvasható a közleményben.