A kormány által 2013-ban indított pedagógus életpályamodell az ötödik ütemhez ért, 5 év alatt átlagosan 50 %-kal nőttek a keresetek.
A napokban a megemelt bérek érkeznek a pedagógusok számláira!
A napokban utalják a pedagógusoknak az életpálya alapján megemelt béreiket – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a pedagógusok világnapján tartott sajtótájékoztatón.Rétvári Bence felidézte: elsőként a pedagógusok számára indították el az életpályát és a béremelést, s öt év alatt ennek köszönhetően 50 százalékkal nőttek a keresetek.
Ez jóval magasabb, mint a GDP emelkedése és az átlagfizetések növekedése – jelezte a parlamenti államtitkár, aki kitért arra is, hogy 350 milliárdot fordítottak az életpálya megvalósítására.
Az emelésnek köszönhetően míg egy pályakezdő négy éve 130 ezer forintot keresett, most 203 ezer forinttal számolhat. Egy húsz éve a pályán lévő, főiskolai végzettségű óvónő bére 149 ezer forintról 301 ezerre nőtt, míg egy szintén húsz éve dolgozó, egyetemi végzettségű pedagógus a 172 900 forint helyett 334 950 forinttal számolhat – említett néhány példát a növekedésre.
Rétvári Bence beszámolt arról is, hogy egyre népszerűbb a pedagógus pálya is, míg pár éve mintegy 10 ezren készültek pedagógusnak, a jelentkezők száma elérte a 13 ezret, s a korábbi 6500-ról 10 ezerre nőtt a felvettek száma.
Jelezte: a mostani differenciált béremelés, korábban a szakszervezetek kérése volt, hogy a különböző teljesítményeket különböző mértékben díjazzák. Így az átlagosan 3,5 százalékos növekedés van akinél több is lehet, az igazgatók határozata alapján, akiknek döntési jogköre ezzel is bővült. Erre vonatkozó kérés érkezett a köznevelési kerekasztalon is – emlékeztetett.