Stohl András napjaink egyik, ha nem a legtöbbet foglalkoztatott hazai médiaszemélyisége. Élete akár egy folyamatosan változó folyó, amely bizonyos szakaszain akadályba ütközik, hogy nem sokkal azután könnyedén áttörje magát rajta. A családjában már-már hagyománynak tekinthető vadászat iránti szenvedélye azonban állandó.A színész szinte folytonos rohanásban van, lapunk megkeresésére azonban rögtön igent mondott, egyebek közt természetről, munkáról, s a FeHoVa kiállításon vállalt szerepéről.• Számos szerepben és szerepkörben van jelen a köztudatban; remekül alátámasztja ezt, hogy idefelé utazva, a földalattin is szembeköszönt egy plakátról. Ennyi munka mellett hogy jut ideje kikapcsolódni?• Itthon nem szokatlan, hogy az aktuális munkák mennyisége határozza meg, mennyi ideje marad az embernek a hobbijára.
Az én szenvedélyem a természet és a vadászat. Már a nagyapám is vadász volt, ő aztán megszerettette ezt a hobbit az édesapámmal, így amikor eljött az ideje, nem volt kérdés: belőlem is vadász lett. Amikor a munkáim között van egy kis időm, autóba ülök, és célba veszem az erdőt. A mai például pont egy ilyen nap; az autóban van az estére bekészített felszerelésem.• Ha színházba megyünk, jó eséllyel látjuk a színpadon, ha este a TV-kapcsolóért nyúlunk, előbb-utóbb feltűnik a képernyőn, és nincs ez másképp a mozival, illetve a rádióval sem. Pályáját tekintve ez most a legsikeresebb időszaka?• Az eddigi életemben egyaránt voltak nagy magasságok és hatalmas szakadékok. Utóbbiból a börtönben töltött időszak volt a legmélyebb. Különösképp azért, mert közvetlenül előtte az RTL Klub egyik fő műsorvezetője és a Nemzeti Színház színésze voltam, nem mellesleg az akkoriban a képernyőn futó Tűzvonalban című sorozatban is játszottam. Onnan sikerült lenulláznom magam. Azóta eltelt bő öt év, és azt hiszem, kijelenthetem: felépítettem mindazt, amit akkoriban leromboltam. Nincs az a helyzet, amiből ne lehetne valahogy felállni; újra neki kell vágni, és dolgozni, ahogy bírja az ember.• Ez a habitus korábban is jellemezte, vagy kénytelen volt felvenni a ritmust?• Sváb származású vagyok, róluk pedig azt tartják, nagyon tudnak melózni. Nincs ez másképp az én esetemben sem.A főiskolán például az első gyakorlati órán azt mondta a tanárom, hogy amit csinálok, az jó, de kemény munka és alázat nélkül mit sem ér. Azt követően vettem fel ezt a tempót: amíg másoknak három helyzetgyakorlata volt, addig nekem tizenkettő.• Egy interjúban azt olvastam, hogy fontosságát tekintve a színházat a családja elé helyezi. Mi ebből az igazság?• A családom természetesen a legfontosabb, de ahhoz, hogy el tudjam őket tartani, és jó soruk legyen, sokat dolgozom – például színházakban. Úgy gondolom, hogy aki nem üzletember, és nem forog befolyásos körökben, annak meg kell ragadnia az alkalmakat, mert csak így lehet egyről a kettőre jutni.• Hogy telnek mostanában a napjai, melyek a fő feladatai?• A hétköznap reggeleket a rádióban kezdem. Emellett próbálok Molnár Ferenc Delila című darabjában, amiben Trokán Nórával és Balsai Mónival játsszunk majd főszerepet. Napközben TV-műsort vezetek, esténként pedig színházakban játszom: a Centrálban, a Vígszínházban és az Átriumban – általában heti hét napot.• Ezek ismeretében egyre jobban érdekel, hogy jut ideje a vadászatra.• Amíg nem rádióztam, előfordult, hogy az esti előadásom után – tíz óra körül – autóba ültem, és elindultam valamelyik erdő irányába. Mivel mostanában korán kell kelnem, nem tehetem meg, hogy az esti vadászat reggelén is maradjak, de azért nem panaszkodom. Ahogy mondtam, például ma is élhetek a szenvedélyemnek, és előző vasárnap is sikerült kijutnom az erdőbe. Bokor és Buják térségében vettem részt terelővadászaton, ami rendkívül jó hangulatban telt. Nagyon vártam ezt az alkalmat, mivel előtte másfél hónapja jártam utoljára erdőben.• Melyek a kedvenc célpontjai, már ami a vadászati helyszíneket illeti?• Édesapám Kartalon vadásztársasági alapító tag volt, így az ottani tagságomat tőle örököltem, ugyanakkor az ország számos pontján vadásztam már. Az egyik kedvencem az említett Bokor-Buják környéke, ahová mások közt Pántya István barátommal, a Sasbérc Vadásztársaság szervezésében járok – mindig jól érzem magam velük! Az elmúlt évtizedekben rengeteg vadász barátra tettem szert; büszke vagyok rá, hogy én is a vadásztársadalom tagja lehetek. Olyan embereket ismerhettem meg, akik teljesen más beállítottságúak és típusúak, mint a színházi szakmában dolgozók.A velük eltöltött idő nem elsősorban a vadászatról, hanem az erdő, az állatok, az emberek szeretetéről szól – ez a közeg az, ami éltet engem a mindennapokban, ez az én akkumulátorom.• Említette, hogy apáról fiúra szállt az erdőjárás és a vadászat szeretete. A gyermekei is követik a példájukat?
