Oda kellene figyelni azokra, akiket beoltottak, de nem lettek védettek, mert ők és hatóság is hamis biztonságérzetbe ringatják magukat. Ezt a mintegy 300 ezer embert hozzá kellene juttatni egy harmadik adag oltáshoz - mondta Rusvai Miklós virológus, az ATV Start című műsorában.
A teljes lakosságnak már több mint fele megkapta a második adag oltását, kérdés, hogy ez elegendő-e a nyájimmunitás kialakulásához. A virológus szerint ezt a számot mindenképp feljebb kellene tornászni, azonban attól tart, hogy akik eddig nem regisztráltak, azok egyáltalán nem is akarják megkapni az oltást - derül ki a műsorból.
A teljes lakosságból körülbelül 8,5 millióan olthatók, aminek a 80 százaléka 5,8 millió fő, ettől pedig nem vagyunk messze, főleg, ha a fertőzésen átesetteket is hozzáadjuk – mondta Rusvai Miklós.
"Vírusmutációgyár, aki nem oltatja be magát"
A virológus szerint a fő problémát azok jelentik, akik oltottak ugyan, de nem védettek Szerinte nemcsak a Sinopharmmal oltottakról van szó, állítása szerint, akiket AstraZenecával oltottak, azoknál nagyjából 15-20 százaléknál nem alakult ki a védettség.
Hirdetés„Egy különbség van a két vakcina között: mivel az AstraZeneca vektorvakcina, ezért lehet mondani, hogy ennek ellenére lehet sejtesvédelem, a Sinopharmnál azonban erre elméletileg is kevesebb az esély, mivel az inaktivált vakcinák eleve kevesebb eséllyel adnak sejtesvédelmet, mint a vektorvakcinák” – hivatkozott a múlt heti Videoton vizsgálatokra Rusvai, aki szerint a korosztály ebben az esetben is számít, ugyanis az immunizálhatóság is csökken a korral. Úgy számol, hogy legalább 300 ezer ember érintett lehet, ha összeadjuk ezt a két csoportot.