NÉZD MEG, MILYEN GYÖNYÖRŰ NŐ VOLT FODOR ZSÓKA FIATALON!
A 77 éves Fodor Zsóka ma is rendkívül csinos és életteli, de fiatalon igazi szépség volt. Nem csoda, hogy rengeteg udvarlója volt!
Pályája[szerkesztés]Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában tanult. 1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahova csak második nekifutásra, de érettségi nélkül vették fel, amire abban az időben még volt lehetőség. Majd a Katona József Színházhoz szerződött Kecskemétre. 1966-tól 1970-ig a József Attila Színházban és az Irodalmi Színpadon játszott. 1970-1972 között a Békés Megyei Jókai Színház tagja volt, majd egy évig a Magyar Televízió bemondója is volt. 1974-ben ismét a Békés Megyei Jókai Színházhoz szerződött, majd 1979-től a Szegedi Nemzeti Színházban játszott 1995-ig. Az 1960-as években kezdett filmekben szerepelni, 25 filmben és több mint 300 színdarabban játszott, 240 filmhez adta a hangját. Ismertté a Barátok közt című tévésorozat tette, amelyben Kertész Magdit alakította 1998 és 2009 között. Fodor Zsóka ötlete alapján írta Kulcsár Lajos a Zserbótangó című darabot, mely két két idősödő, pályájáról már „letért” színésznő történetét állítja középpontba, akik átmenetileg közös albérletbe kényszerülnek. A darab egyik főszerepét Szentmártoni Kamilla nyugdíjas színésznőt, Fodor Zsóka alakította. A premier 2013. december 3-án volt, Békéscsabán.
Családja[szerkesztés]Édesanyja Hittaller Róza.[1] Édesapja Fodor Béla. Szülei válása után a bátyja édesanyjukhoz, ő pedig édesapjukhoz került.[2] Az apja azonban nem sokat foglalkozott vele, újranősült, és különböző családoknál helyezte el, akiket megbízott és megfizetett a nevelésével.[3] Bátyja, Fodor Béla Tamás Venezuelába emigrált 1956 után.[4] Fodor Zsóka kétszer kötött házasságot. Első férjét, Jánost az Irodalmi Színpadon ismerte meg, másodszorra Henkel Gyula (1944–1991) színészhez ment feleségül,[5][6] de egyik kapcsolatából sem születtek gyermekei, és mindkettő válással végződött.
Színpadi szerepei[szerkesztés]A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 1.[7]
Johnson: Volpone....CaninaShakespeare: A makrancos hölgy....KataVáljunk el!....CyphienMolnár Ferenc: Liliom....JuliSimon: Furcsa pár....MickeyWesker: Konyha....AnneShakespeare: II. Richard....KirálynéFalstaff....Lepedő DollyCsurka István: Döglött aknák....ZsófiSzakonyi Károly: Hongkongi paróka....MaraSchiller: Ármány és szerelem....Lady MilfordLeo Fall: Sztambul rózsája (operett)....DesiréeGalopp a vérmezőn....özvegy MihalicsnéKálmán Imre: Marica grófnő....CecíliaMolnár Ferenc: A doktor úr....MarosynéOscar Wilde: Bunbury, avagy hazudj igazat!....Lady BracknellMarc Camoletti: Leszállás PárizsbanJókai Mór - Földes Mihály: A kőszívű ember fiaiFriedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása....Claire Zschanassian, SZÜL. Wascher multimilliomosnőFilmjei[szerkesztés]Játékfilmek[szerkesztés]Hattyúdal ((Csordás Ili csoporttársa) (1964)Háry János (1965)A kőszívű ember fiai (1965)Köznapi legenda (1966)Requiem (1981)Az én kis nővérem (1997)Csonka délibáb (2015)Tévéfilmek[szerkesztés]Ivan Iljics halála (Liza Ivanovna Golovina) (1965)Az asszony beleszól (1965)Vidám vasárnap (házmester) (1966)Az OP-ART kalap (eladó a kalapüzletben) (1967)Őrjárat az égen (1970)Sólyom a sasfészekben (1973)Keménykalap és krumpliorr 1–4. (1974)A labda (1974)Mint oldott kéve 1–6. (1983)Labdaálmok (személyzetis) (1989)Helló Doki (I. rész, 1996)Barátok közt (1998–2009, 2018)Képtelen történet (2014)