A Dél-pesti Centrumkórház főorvosa megerősítette, nagyon sok oltóanyag hatékonysága meghaladja a 90 százalékot, ami azt jelenti, hogy
a beoltottak biztosan nem lesznek betegek, nem kerülnek kórházba a koronavírus miatt.
Az orosz oltóanyagot tömegesen használják Oroszországban és nagyon sok országban hozzáférhetővé teszik az önkénteseken történő tesztelésre, Kínában többféle oltóanyagot tesztelnek, köztük egy olyan aránylag egyszerű vakcinát, amely az influenza elleni védőoltásra emlékeztet, a hatékonysága pedig több mint 80 százalék – fejtette ki.
Szlávik János rendkívül izgalmasnak nevezte az RNS-típusú nyugati oltóanyagokat, amelyek egyértelműen hatékonyak és biztonságosak, egyetlen hibájuk csupán, hogy nagyon hideg körülmények között kell tárolni azokat.
A főorvos aláhúzta, a járvány elleni védekezésben a szakemberekkel, tudósokkal szembeni bizalom a legfontosabb, és ennek a bizalomnak az oltóanyagokra is ki kell terjednie.
Hangsúlyozta, amennyiben az emberek továbbra is betartják a szigorú korlátozásokat, akkor remélhetőleg nemsokára csökkenni fog a fertőzöttek száma,
a jelenlegi helyzet azonban nem tesz lehetővé enyhítéseket karácsonyra és szilveszterre.