A lakossági fűtés komoly levegőszennyezést okoz
Az Európai Unió környezetvédelmi ügynöksége nemrégiben egy jelentést adott ki, mely szerint Magyarországon több mint 14 ezer ember hal meg évente 10 évvel korábban a levegőszennyezés miatt. Ennek oka elsősorban a lakossági fűtés, ezen belül is a vegyes tüzelés – mondta Bándi Gyula, a jövő nemzedékek szószólója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A fűtések 40 százaléka ellenőrizetlen, mely során akár veszélyes hulladékot is eltüzel a lakosság, és mintegy 10-15 százaléka a saját hulladékát is elégeti, egyharmada pedig alkalmanként fűt hulladékkal – mondta Bándi Gyula.
Hozzátette: ez a típusú fűtés főleg a kisebb településeken jellemző, ahol nagyobb a szegénység.
Úgy vélte, hatékony lenne egy országos felvilágosítás, tájékoztatás, bizonyos anyagok fokozott ellenőrzése vagy kiiktatása –például lignit vagy barnaszén –, illetve a lakosság támogatása is szerepet kapna.Forrás: hirado.hu