Szöveges figyelmeztető előrejelzés
Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2022.08.07. vasárnap éjfélig
Ma napközben inkább csak kevés helyen jelenhet meg zivatar. A feltételek az Északi-középhegység térségében a legkedvezőbbek (de kisebb eséllyel a front mentén a Dunántúlon és a Duna vonalában is megdörrenhet egy-két helyen az ég). Az estétől, késő estétől délelőttig tartó időszakban már kissé nagyobb számban jelenhetnek meg zivatargócok a Dunántúlon és az északi megyékben. Ezek lecsengését követően követően vasárnap délután legfeljebb a délkeleti, keleti határvidék fölé sodródhat be minimális eséllyel egy-egy konvektív cella. Az erősebb gócokat esetenként intenzív csapadék (~ 10-25 mm), szélerősödés és apró szemű jég kísérheti.
A front mentén egyre nagyobb területen feltámadó északnyugati, északi szelet zivataroktól függetlenül kísérő legerősebb lökések az Észak-Dunántúl egyes részein 70 km/h körül vagy afölött alakulhatnak. (Megjegyzés: Vasárnap is előfordulhatnak viharos (~60-65 km/h) széllökések, elsősorban Borsodban, Szabolcsban.)
Ma még az Alföldön és a Duna vonalának tágabb térségében továbbra is 27 fok felett, helyenként 28-29 fok körül alakulhat a napi középhőmérséklet. Ugyanakkor az érkezett hidegfront vasárnapra az említett területeken is megszünteti a hőséget.
2022.08.06. 10:09 Országos Meteorológiai Szolgálat


