Két gyermek elfeledkezett édesapjáról, aki egy kerekesszékben töltötte az éjszakát a szabadban – tanulságos történet
Kovács Péter 32 éves volt, amikor felesége tragikusan elhunyt, és egyedül maradt iker gyermekeikkel, Dórával és Miklóssal. A veszteség letaglózta, de Péter mindent megtett, hogy gyermekeinek semmiben se legyen hiányuk.
Kiváló asztalosmesterként Péter éjt nappallá téve dolgozott, hogy megadhassa a gyermekeinek azt az oktatást, amelyről feleségével álmodtak. Élete teljesen Dóra és Miklós köré épült, ám áldozatát nem hálálták meg.
Az áldozat nem térült meg
Péter mindent megtett azért, hogy gyerekei elit magániskolába járhassanak, amely megalapozta későbbi sikereiket. Bár anyagilag jól teljesített, az iskola tandíja elvitte minden megkeresett pénzét.
A gyerekek szorgalmasan tanultak, és évről évre a legjobb eredményeket érték el. Péter büszke volt rájuk, és amikor az egyetem következett, örömmel támogatta őket tovább, még akkor is, ha ez hatalmas anyagi terhet rótt rá.
Dóra és Miklós ösztöndíjat kaptak, de az utazási és megélhetési költségeket Péter vállalta magára. Mindent feláldozott értük, anélkül hogy saját jövőjéről vagy nyugdíjáról gondoskodott volna.
A tragédia bekövetkezik
63 évesen Pétert agyvérzés érte, amely megváltoztatta az életét. Nemcsak a munkavégzésre, de a járásra és beszédre is képtelenné vált. A valaha energikus, erős ember most egy kerekesszékhez kötve élt, reszkető keze alig tartotta meg az evőeszközöket.
Gyermekei, akik sikeres szakemberekké váltak, kénytelenek voltak szembesülni azzal, hogy édesapjuk már nem tud önállóan gondoskodni magáról. Dóra és Miklós nem akarták teljes munkaidőben ellátni őt, ezért megegyeztek, hogy felváltva gondoskodnak róla: tíz nap Dóránál, tíz nap Miklósnál.
Kellemetlen teherként tekintettek rá
Az egykor szeretett apa most árnyékká vált a tökéletes életükben. Dórát undorította apja remegő keze és a nyál, amely néha lecsordult az állán. Miklóst pedig apja gyenge kommunikációs próbálkozásai irritálták.
HirdetésA helyzet végül Miklós házassági évfordulóján tetőzött. Miklós felesége dühösen követelte, hogy a férfi szervezze meg az ünneplést, és szabaduljon meg apjától arra az estére.
Egy hideg éjszaka a szabadban
Miklós dühében Dórához fordult segítségért, de húga megtagadta, hogy apjukat befogadja. Miklós végül Pétert a kocsijába ültette, és Dóra házához hajtott. „Itt hagyom őt, ha tetszik, ha nem!” – kiáltotta, miközben kerekesszékbe tolta az ajtó elé, majd elhajtott.
Dóra nem nyitotta ki az ajtót, és meg sem fordult a fejében, hogy bátyja tényleg magára hagyta apjukat. Az éjszakát nyugodtan borozgatva töltötte férjével.
Másnap reggel
Reggel, amikor Dóra munkába indult, apját jéghidegen, remegve találta meg a kerekesszékben. Péter, aki elvesztette beszédképességét, nem tudott segítséget hívni. Azonnal mentőt hívott, és apját kórházba szállították. Az orvosok elmondták, hogy Péter az éjszakai hideg miatt életveszélyes állapotba került.
A felismerés és bűntudat
Dóra azonnal értesítette bátyját, aki döbbenten hallgatta a hírt. „Nem gondoltam, hogy nem nyitod ki az ajtót!” – mondta Miklós, a hangja tele volt bűntudattal.
A kórházi ágy mellett ülve Dóra és Miklós először néztek apjukra nem mint kellemetlen teherre, hanem mint arra az emberre, aki évtizedeken keresztül mindent megtett értük.
Új kezdet
Péter lassan magához tért, és gyermekeit a könnyeikkel küszködve találta az ágya mellett. „Bocsáss meg, apa” – suttogta Miklós. „Megígérjük, hogy mostantól minden más lesz.”
És valóban más lett. A testvérek rádöbbentek, mennyire szeretik apjukat, és milyen sokat köszönhetnek neki. Élete hátralévő részében szeretettel és odaadással vették körül.
Tanulságok:
Oszd meg ezt a történetet, hogy másokat is inspiráljon!
