Sónyák Ildikó osztotta meg az egyik csoportban mai napi élményét:
Sziasztok!
Itt vagyok a Balatonnál és elnézem az embereket, a viselkedésüket a különböző dolgokra, a reakciójukat. Rengeteg ember jóízűen eszik és a nem kívánt ételt kidobják a kukába, amit éppen már nem fog elfogyasztani. Tudom nem vagyunk egyformák és nem mindenki fog velem egyetérteni de egy próbát megér szerintem.
Mi lenne, ha az emberek nem a kukába dobnák ki az ételt, hanem egy kijelölt asztalra leraknák. Persze, hogy ne sértse senkinek a kényelmi komfortját egy távolabbi asztalra leraknák a rászorult embereknek, akik nem ettek a nap folyamán. Nem akarok Teréz anya lenni de tehetnénk többet egymásért.
Ezt azért is írom mert a nap folyamán amikor árultam, elnéztem egy fiatal hajléktalant, aki nézte, hogy mellette a kukába kidobják az ételt és senki de senki nem volt olyan aki felajánlotta volna neki. Sajnálatos és szomorú látvány volt számomra, hogy kiemelte a kukából és jóízűen elfogyasztotta.
Engem megrázott ez az eset és úgy gondoltam, hogy a megmaradt töltött lángosomat és a bablevesemet felajánlom neki. Odamentem hozzá és megkérdeztem, hogy elfogadja-e. Lesütött szemmel válaszolta, hogy igen. Majd felemelte a fejét és könnyes szemmel ezt mondta: Igen köszönöm és nagyon hálás vagyok érte.
Bár ő nem tudja de készítettem róla egy fotót. Sokkal többet tudnánk segíteni egymáson mi emberek.
Köszönöm,hogy elolvastad és bocsánat hogy hosszú lett.
