Délre kaptam időpontot a nőgyógyászhoz, örültem, hogy délelőtt viszonylag stressz-mentesen fel tudok készülni majd az eseményre.Reggel azonban telefonhívást kaptam a rendedelőből, hogy jó lenne, ha 9:30-ra ott tudnék lenni. “Persze, ott leszek” mondtam a legnagyobb nyugalommal, és csak utána estem pánikba. A reggeli kapkodás a szokásos menetben folyt: gyerekek reggeliztetése, öltöztetése, uzsonnák csomagolása, fuvarozás az iskolába, óvodába, stb.8:45-re értem haza, nem volt mar idő újabb fürdésre, ezért csak gyorsan felkaptam a mosakodó rongyot a kád mellől, és jól lemostam magam “ott”. Autóba vágtam magam és rohantam az orvoshoz. Felfeküdtem az asztalra, a fejemet a fal felé fordítottam, és azt képzeltem, hogy Párizsban sétálgatok… A doki megszemlélte a terepet, majd így szólt:
– Hű-ha! Látom, ma volt egy kis különleges felkészülés…Nem tudtam, hogy miről beszél, nem reagáltam semmit, tovább sétáltam “Párizsban”. Hazamentem, és a nap további része a szokásos rutin szerint ment: főzés, gyerekek összeszedése, házi feladatok ellenőrzése, stb. Délután fele a lányom ijedt hangon kérdezte:– Anyu, hol van a mosdórongy a fürdőszobából?– Kidobtam. Vegyél elő másikat! – mondtam neki.Mire a lányom:– De nekem az kell, mert benne volt az összes csillámporom és flitterem!
