Újabb csodafegyvert vetett be a Facebook: szinte már nincs nap, amikor ne bevezetnének be valami újdonságot.
Ritkábban szokták telefonálásra, ra, azaz alkalmazáson belüli hanghívásra használni, pedig a közösségi portál 900 millió Messenger felhasználót tesz ingyenesen elérhetővé. Most bejelentett újdonság, hogy a Facebook lehetővé tette, hogy csoportos hívást – konferenciabeszélgetést – indítsunk.
Ötvenen tudnak egyszerre a „vonalban” lenni a Messengeren. Több személyt úgy lehet hívni, hogy egyszerűen megérintjük a telefon ikonját, majd a képen láthatóan egy csoportot kiválasztunk az alkalmazásban: ha a legújabb változatot használjuk, akkor már lehetséges több személy hívása. Párhuzamos videótelefonálásra még várni kell.
A hírt David Marcus, a Facebook alelnöke jelentette be: ígérete szerint 24 órán belül, azaz mostanra bekapcsolják iPhone-on és Androidon is a szolgáltatást.