Ha 1960-1980 között született, akkor most tényleg bajban van!
A 35-55 éves korosztály jellemzően még aktív, dolgozik, de kevéssé gondol a jövőjére. A szülei is általában élnek még, nyugdíjas éveikben vannak most és átlagosan kb. 90-110 ezer forint nyugdíjból próbálnak megélni. Ez a jelenlegi helyzet.
A média mindeközben azzal riogat minket, hogy mikor mi nyugdíjasak leszünk, akkor már nyugdíj sem lesz, vagy annyira alacsony összegű lesz a nyugdíj, hogy az nem fedezi majd a megélhetéseinket. Nem véletlen, hogy bevezették Magyarországon a szülőtartás jogi fogalmát. (A szülők igényt tarthatnak arra, hogy ha kevés – az ellátásukat nem fedező mértékű – a nyugdíjas járadékuk, akkor a gyereket pereljék annak kiegészítésére.)
Kinek higgyünk?
Mi a matematikában hiszünk. Ezért a SzámoldKi.hu portál szakértő csapata elkészített az Ön számára néhány olyan egyszerű kalkulátort, amely rávilágíthat erre a problémakörre. Ön csak számol, és a következtetések levonását is Önre bízzuk.
Számold Ki!
Mennyi időm van még hátra?
Mikor leszek nyugdíjas?
Ha tetszett a cikk, kérjük oszd meg, hogy mások is láthassák!