Szomorú hírt osztott meg közösségi oldalán a népszerű mulatós zenész, Kis Grófo. Nagybátyja, akire második apjaként tekintett, január 10-én, 61 éves korában elhunyt. Az énekes mély fájdalommal búcsúzott tőle, és rajongóival is megosztotta fájdalmát.
Kis Grófo néhány nappal ezelőtt arról számolt be, hogy nagybátyját, Ferike bátyját kórházba szállították, és mélyaltatásban tartották, miután állapota súlyosan romlott. Az énekes akkor arra kérte követőit, hogy közösen imádkozzanak a férfi felépüléséért:"Kedvenc Ferike nagybácsikám kórházba került, és egyelőre mélyaltatásban van, ezért megkérek minden jóérzésű, tiszta szívű, Jézusban járó embert, hogy legyünk egy akaraton és imádkozzunk érte."
Az imák ellenére Ferike állapota folyamatosan romlott, és az intenzív osztályon sem tudták megmenteni az életét. Halála mélyen megrendítette a zenészt, aki a Facebook-oldalán így búcsúzott tőle:"Sajnálattal közlöm mindenkivel, hogy a mai napon az én kedvenc nagybácsikám elköltözött az Úrhoz. Édesapám után úgy néztem rá, mintha a második apám lenne, mert ő mindig mellettem volt jóban-rosszban, és nagyon szerettem."
Hosszú küzdelem az életértA sajtóértesülések szerint Ferike január 2-án lett rosszul, és saját maga indult el autóval az orvoshoz. Állapota azonban gyorsan romlott, így a sürgősségi osztályon bent tartották, majd mélyaltatásban kezelték. A helyzet súlyosbodása miatt az intenzív osztályra került, ahol orvosai minden tőlük telhetőt megtettek érte, de sajnos nem sikerült megmenteni az életét.
Kis Grófo családját sorozatos tragédiák sújtottákAz elmúlt évben a népszerű zenész családját több tragédia is érte. Édesapja sírját feltörték és kirabolták, most pedig szeretett nagybátyját veszítette el. A veszteség hatalmas fájdalmat okozott a családnak, hiszen Ferike nemcsak rokon, hanem szeretett barát és támogató volt.
HirdetésA zenész rajongói részvétüket fejezték ki a közösségi médiában, és együttérzésükről biztosították őt és családját ezekben a nehéz időkben.
Nyugodjék békében, Ferike!