- ha bízik orvosában, és nem akar alvadásgátlót szedni, meg kell vele beszélnie! Dönthet úgy, hogy nem szedi, de ezt aláírásával igazolni kell, mert ellenestben súlyos kellemetlenségek következhetnek be (hiszen, ha önhatalmúlag abbahagyja és trombózist kap, ennek alapján nem perelheti orvosát. Érdemesebb ezért közös döntést hozni)!
- második fontos tényező beteg g**gyszerszedési megbízhatósága (az ún. compliance). A betegek gyakran elfelejtik, vagy akarattal az ajánlottnál kevesebb gyógyszert szednek. Ekkor azonban tudniuk kell, hogy a mélyvénás trombózisnak szövődményének, a poszttrombotikus szindróma kialakulását kockáztatják, mely rendszerint az esemény után 5-7 évvel szokott kialakulni. Ha életük nagy részét (70-80 %-át) sikerül INR 2-3 között élniük, akkor e szövődmény elkerülhető, ki sem alakul, vagy enyhe. Tehát ezt is feltétlen beszélje meg kezelőorvosával! A medicinában az önhatalmú laikus döntéseknek mindig következménye van – mondja prof. Blaskó György.
A véralvadásgátlók használata nagy odafigyelést kíván, főleg a régebbi típusú, kumarin-származékok, ugyanis ekkor ügyelni kell a megfelelő mennyiségű és nagyjából egyenlő napi elosztású K-vitamin-bevitelre, az esetleges gy**yszerkölcsönhatásokra, továbbá a rendszeres INR ellenőrzésre (ezekre NOAC esetén nincs szükség). Valamint természetesen minden készítmény esetén fontos, hogy a beteg lelkiismeretesen alkalmazza az előírt terápiát! A professzor felhívja a figyelmet arra, ha valaki elfelejtette, hogy beszedte-e a tablettát, úgy azt semmiképp se pótolja, inkább maradjon ki egy nap, ugyanis rossz esetben életveszélyes vérzéses szövődményeket okozhat, ha dupla adagot szed be!
Amennyiben valaki a mellékhatások miatt szeretné abbahagyni a terápiát (pl. hajhullás, erős menstruációs vérzés), úgy lehetőség van más készítményre való áttérésre, hiszen statisztikák szerint a kumarin-típusúak okoznak a legtöbb esetben kellemetlen panaszokat, így ekkor érdemes lehet új típusú véralvadásgátlóra váltani, de feltétlenül az orvosa tudtával – tanácsolja prof. Blaskó György.
(Forrás: Trombózisközpont) , http://www.eletforma.hu/