Hosszú évek óta hozzá jártam. A masszőr olyan, mint a fodrász, vagy a nőgyógyász: mindent tud az ügyfele életéről. Bizalmas barát.
Száz százalékig megbíztam benne. A sok-sok masszírozás alatt beavattam az életembe, szinte mindent tudott rólam. A bánatomat, az örömeimet, mindent. Soha nem gondoltam, hogy valaha is több lesz közöttünk a bizalmas barátságnál.
Róla és az életéről csak foszlányokat tudtam meg. Közöttük sajnos azt is, hogy nős. Márpedig ez nálam – legyen bármennyire szimpatikus a férfi – kizáró ok. Ezért nem is akaszkodtam rá, az ilyen kapcsolatoknak egyébként sincs jövőjük.
Egy alkalommal azonban – máig nem tudom megmagyarázni, hogyan – továbbmentünk a masszírozásban, és életem legcsodálatosabb élményét éltem át. Rettenetesen megijedtem, de ellenállni nem tudtam: az elkövetkező alkalmakkor a dolog folytatódott. Megtörtént még egyszer, és még egyszer...
Ragyogtam, de ha esetleg észre is vette volna, neki semmit sem mondtam el. Letagadtam volna még a csillagot is az égről. Mert hát beleszerettem, tény ami tény, de ezt sose vallottam be neki. Viszont tudtam, éreztem, hogy véget kell vetni ennek a furcsa kapcsolatnak. Bármennyire nehéz is lesz nélküle.
Nem a saját, hanem az ő érdekében. Én egyedülálló vagyok, neki viszont családja van. Gyerekek is. Annak ellenére tudtam ezt, hogy szinte soha nem beszélt a magánéletéről. Tudom, milyen egy gyereknek apa nélkül élni. Nem akartam tönkretenni egy család életét.
Megmondtam neki, hogy ezentúl máshová fogok járni. Különösebben nem magyarázkodtam, ő meg nem kérdezett.
Mindenki mondhatja, hogy kihagytam egy lehetséges szép szerelem esélyét. De én úgy gondolom, hogy ha a sors minket egymásnak rendelt, ha az életben találkoznunk kell, akkor úgyis találkozni fogunk. És akkor már nem fogok visszakozni.
