Több éve elkötelezett szociális munkásként, civil segítőként nem tudok elmenni szó nélkül Forgács István cikkének megállapításai, illetve az általa sugallt fals szegénykép és a hátterében álló szegénypolitikai, paternalista gondolkodás mellett.
„Felelősen gondolkodó, a társadalmi felzárkózás és a cigány közösségek kérdését ismerő ember nem támogathatja a családi pótlék pénzbeli emelését” – írja ő. Ennek azonban az ellenkezője igaz.
A családi pótlék a leguniverzálisabb és a legracionálisabb állami juttatás. Nem segély, hanem az állam így ismeri el a gyermeknevelés erőfeszítéseit. Ugye, nem kell senkinek magyarázni, hiszen egyértelmű, hogy a gyermekvállalás közgazdaságilag nem éri meg, extra feladatokkal, „munkával jár”.
A családi pótlék valóban újraelosztás, összege, vagyis a juttatás mindenkinek (gyerekszámtól függően) ugyanaz, szemben a csokkal, a családi adókedvezménnyel. Utóbbi kettő – talán ezt se kell magyarázni, számos elismert szakember megtette már – a középosztályt támogatja, és egyenlőtlenül, jövedelemarányosan oszt újra. Ha valaki úgy érzi, nincs szüksége a családi pótlékra, természetesen fel lehet ajánlani, ahogy azt sokan teszik, mélyszegénységben élő családoknak vagy velük foglalkozó civil szervezeteknek, de ez egyéni döntés, az attól még minden, gyermeket nevelőnek jár.
20 éve foglalkozom segítőként mélyszegénységben élőkkel, t apasztalatom szerint a családi pótlékot a kocsmában elverő cigányember képe hamis, de legalábbis nagyon sarkos és szélsőséges. Ezen esetek mögött gyakran betegség, függőség áll. A szegregátumban vagy mélyszegénységben élés legfőbb hajtóereje a túlélés, valósága mindig a most valósága, de még ebben a mostban és túlélésben is többnyire elsőbbséget élveznek a gyerekek fizikai szükségletei. Ha mégsem így van, még mindig ott van minden településen a gyermekvédelmi rendszer, mely a gyermekjogok maradéktalan érvényesülésén köteles ügyködni, kontrollfunkcióval, eszközökkel – papíron legalábbis – rendesen felvértezve.
HirdetésAz alanyi jogon járó juttatás állampolgárrá tesz, az utalvány kiskorúsít.
Ferge Zsuzsa fogalmaz nagyon találóan: „A segélyezés az ördögtől való.” (Élő Anita: Szegénységcsapda – interjú Ferge Zsuzsával, Heti Válasz, 2005. június 9.)
De miért is?
A segélyt kérni kell, de legalábbis igényelni. A rászorultságot igazolni (ahol a kérelmezőben, joggal, sokadszorra tudatosul, hogy ő bizony más), a segélykérelem elutasítható, akár mert a kérelmező úgy viselkedik, vagy nem szimpatikus, stb. És igen, van a szegénységnek, a kiszolgáltatottságnak szégyene. Nagyon könnyen helyeződik a segélyt igénybe vevő kiszolgáltatott szerepbe. A gyerekek után igénybe vehető segélyek nagyrészt a nőket, édesanyákat teszik kiszolgáltatottá, megbélyegzetté.
