A történet szerzője nem fedte fel azonosságát ezért nagyon nehéz megállapítanunk, hogy ez a történet igaz-e, vagy sem. De mi úgy gondoljuk, van valóságalapja. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy értékeljük az ilyen történeteket s megéri ezt elolvasni.
Anyámnak csak egy szeme volt. Utáltam őt. Az iskola konyhájában dolgozott, ételt szolgált fel a gyerekeknek és a tanároknak, hogy eltartson minket. Szégyelltem őt.
Egyik nap odajött hozzám az iskolában, hogy köszönjön. Rettenetesen zavarban éreztem magam emiatt. “Hogyan tehet ilyet” – rá se néztem és utálattal fordítottam el a fejemet aztán elmentem.
Másnap az osztálytársaim azt kiabálták: “Fúj, anyukádnak csak egy szeme van.” Fogalmam sem volt, hova bújjak, mit tegyek. Azt kívántam, bárcsak eltűnne.
“Ha csak szégyent hozol rám a barátaim előtt, akkor a legjobb lesz, ha eltűnsz és meghalsz.” Erre ő nem válaszolt semmit.
Gondolkodtam később azon, amit mondtam neki, de csak a düh forrongott bennem. Egyáltalán nem érdekelt, hogy ő mit érez.
De leginkább szerettem volna eltűnni az iskolából és elmenni otthonról. Ezért minden időmet a tanulásnak szenteltem. Sikerült is elnyernem egy külföldi ösztöndíjat.
Aztán elvettem egy lányt feleségül, vettünk egy házat. Gyermekeim születtek, boldogok voltunk. Egyszer csak meglátogatott minket az édesanyám. Már évek óta nem találkoztunk és még nem látta az unokát sem.
