MIT TESZ A KORONAVÍRUS AZ AGGYAL?
Korábban már bebizonyították, hogy a klasszikus tünetegyütteseken, úgymint a köhögésen, a szaglásvesztésen, a fejfájáson, a magas lázon, a gyomorbántalmakon és a hasmenésen kívül a koronavírus egyéb rendellenességeket is okozhat, akár még a szívet és az érrendszert is károsíthatja.
A legújabb kutatásokból kiderült, hogy a vérrögösödésen és a furcsa, Covid-lábujjakon túl a Sars-CoV-2 vírus közvetlen módon még az idegrendszerre is hatással lehet. A korábban egészséges páciensek arról számoltak be, hogy szellemi teljesítőképességük lecsökkent, fáradtnak és levertnek érzik magukat, szorongásuk pedig felerősödött.
Hogy tisztában legyünk vele, pontosan milyen jelekre érdemes odafigyelnünk, összegyűjtöttük az 5 leggyakoribb tünetet és elváltozást, amelyeket a koronavírusos betegek észrevettek magukon.
A következő listánkból kiderül, testünk miként jelzi számunkra, hogy a kórokozó éppen behatolt a szervezetünkbe és ostrom alá vette a sejtjeinket.
1. Agyvérzéshez hasonló tüneteket érzékelünk Ha hirtelen azt vesszük észre magunkon, hogy nehezen beszélünk, nem értjük, mit mondanak mások, lebénultak a végtagjaink, vagy elhomályosodott a látásunk, akkor azonnal orvosi segítséget kell hívnunk.
A korábbi tanulmányokból megtudhattuk, hogy a vérrögösödés következtében bizony kialakulhat a stroke még a fiatalabbaknál is, gyakran még 10 nappal a tünetek fellépése után is, ezért nem árt, ha szimptómáinkat nem vesszük félvállról.