Feljelentették őket
Simicska Lajos hosszú idő után megtörte a csendet és hosszú interjúban számolt be az RTL Klubnak arról, miként határozták el annak idején a kollégiumi szobában, hogy gyakorlatilag megpuccsolják a Magyar Köztársaságot.
Mivel a nyilatkozatban elég egyértelmű állítások hangzanak el, könnyen elképzelhető, hogy egy feljelentés megállja a helyét. Erre gondolhatott Berkecz Balázs (az Együtt politikusa), aki a Simicska-interjút követően feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen.
Mint írja:
„Az RTL Klub által készített riportban arra történt utalás, hogy bizonyos személyek 1990 és 2015 közötti tartamban megállapodást kötöttek, hogy szervezetten állam elleni, korrupciós és vagyon elleni bűncselekményeket (maffiaállam létrehozása) követnek el. Az interjúból az is megállapítható, hogy a megállapodásban részt vevők közül egy személy később önként elállt a bűncselekmény illetve bűncselekmények elkövetésétől.”
Ezek már önmagukban is kemény szavak. Ám ha a bíróságon bebizonyosodna, hogy igazak és a Simicska Lajossal készített interjú alátámasztaná őket, akkor mindez jogilag akár az állam elleni bűncselekmények kategóriáját is kimerítené. Ezen belül az alábbi alkategóriák valamelyike (vagy akár több is) szóba jöhetne: