Az édesanyját most a Pesti Hírlap szólította meg:
„Azt mondják, az idő minden sebet begyógyít. Én nem hiszek ebben. Még most is lesem az ajtót, hátha belép rajta a fiam, és azt mondja, itt vagyok, anya, nincs semmi baj. Képtelen vagyok feldolgozni, hogy mindez velünk történt meg. Olykor becsukom a szemem, és jönnek vissza a reménykedés, a fájdalom pillanatai. Bence két és fél évig harcolt a betegséggel, és én azt mondom, hogy a fiam igazi hős, hogy képes volt így végigcsinálni. Most is hallom, hogy azt mondja a betegsége alatt, »anya, én átlagos, teljesen átlagos életet akarok élni«. Amikor kiderült a betegsége, arról beszélt, azért kapta ő, mert isten a legnehezebb csatáit a legjobb harcosainak adja."
Bencére Kecskeméten is emlékeztek, a jótékonysági gála bevételét és egyéb felajánlásokat a „Soha ne add fel, Lázár Bence!” emlékalapítvány számlájára helyezték.
„Igazából ott és akkor döbbentem rá, mennyien szerették Bencét, még felsorolni is nehéz azt a rengeteg figyelmet és ajándékot, amit kaptam, kaptunk az emberektől. A kézilabdázó Nagy Laci például Messi és az egész csapat aláírásával díszített Barcelona-mezt küldött, de eljött az Amerikából épp’ hazatérő Nikolics Nemanja is, ott volt Juhász Roland, valamint több volt NB I-es és válogatott játékos, előző klubjai, barátai és persze az újpesti srácok. Nem a győzelem volt itt a fontos, hanem az, hogy Bencére emlékezzünk közösen. A második gálát már nagyjából ezer néző figyelte a nézőtérről. Én pedig lopva lestem a székeket, hátha ott ül valamelyiken a fiam. Hálás vagyok Caramelnek, aki elfogadta meghívásunkat, nagyon szerette dalait a fiam, s aki ott a sportcsarnokban elénekelte a Zeniten túl című számot. Mondanom sem kell, együtt sírtunk valamennyien” – emlékezett vissza Márti, Lázár Bence édesanyja.
