A magyarországi roma közösség járvány sújtotta állapotairól mutat képet a Reuters egyik cikke. Az összefoglaló megdöbbentő képet mutat az állapotokról. „Az embereink hullanak mint a legyek" – mondta Horváth Aladár roma polgárjogi aktivista.
Bitó-Balogh Zsanett aktivista robbanáshoz hasonlította a járvány kitörését; azt mondta, egy időben 12 családtagja volt kórházban, a múlt hónapban két nagybátyját és a nagymamáját is elveszítette, a szomszédjának pedig pár hét alatt a szülei, unokatestvére és a nagybátyja is elhunyt.
Mint mondják, a kormánynak többet kellene tennie a roma közösségért. A Reuters elérte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert, aki annyit válaszolt a lap kérdéseire, hogy a roma közösségnek önként kell részt vennie az oltásban. „Amint eljutunk arra a pontra, a roma fiatalok is sorra kerülnek” – fogalmazott a miniszter a lapnak.
A Magyar Narancs értesülései szerint azonban a roma közösségen belül a kisvárosokban, a fővárosban és a gettótelepüléseken is betört, illetve végigsöpört a vírus. Horváth Aladár azt mondja, a szegénygettókban nincs pénz arra, hogy gyógyszereket, vitaminokat vásároljanak, de még a tisztálkodási lehetőségeik is szűkösek. Van, ahol 200 méterről hozzák a vizet, többen egy csuporból isznak. A maszk és a kézfertőtlenítő is korlátozottan elérhető, valamint számítógép sem áll rendelkezésre, így sokan regisztrálni sem tudnak az oltásra.