A fájdalmunk leírhatatlan.
Tegnap eltávozott közülünk jóbarátom és zenésztársam, Szarka Peti. A 35-öt töltötte volna szeptemberben.
Nehéz ilyenkor klisék nélkül megfogalmazni, micsoda ürességérzést hagy maga után. Még a „felfoghatatlan”, a „döbbenetes” is kevésnek tűnik.
Mindannyian egyéniségek vagyunk, de ő egy NAGY egyéniség volt. Sok szempontból persze olyan volt, mint te meg én: szerette a focit, a FIFA-t (csak a játékot), a Star Warst, a Harry Pottert (csak a könyveket), Agatha Christie-t, a Bud Spencer – Terence Hill-filmeket, a Torrentét, a Queent
És persze szeretett finomakat enni, inni – igazi ínyenc volt. Szerette a karácsonyt és a karácsonyi házibulikat („Szarkarácsony”), szerette a társaságot és minket, a barátait. Szeretett megismerni idegeneket. Rövid idő alatt bárkit felvidított (vagy kizökkentett) egyedi humorával, akármilyen kedve is volt. Szerette az abszurd, a fekete és a nem-píszí humort (többek között): az onkológust „rákásznak” hívta, ha pedig kiment a szobából egy ismerős, megkérdezte: „te, ez meg ki volt???” Szeretett csipkelődni, szurkálódni, és bókolni is – észrevette és megdicsérte az új frizurát, új cipőt, új ruhát, nemcsak a lányokon. Szerette pedzegetni a határokat.
Szerette az életet. „Ez az élet, fiam!” – mondogatta, ha egy finom falat, egy jó sör, vagy egy szép táj volt előtte. Sajnos az élet most csak ennyi volt. Voltak még tervei, közös terveink.
Száz oldalt is tudnék írni róla, és meg is érdemelné. De nem tudom visszaadni, ki volt ő, mert megismételhetetlen és utánozhatatlan volt. Úgy érzem, most kihagyok ezer meg ezer fontos dolgot.
Reméljük, ahol most van, ott újra találkozik rég nem látott apukájával, aki annyira hiányzott neki egész életében.
Nekünk, itt maradóknak pedig „az élet megy tovább”? Na ja, csak többé nem ugyanúgy.
Ég veled, Peti, már most hiányzol!
