A családom egy étteremben hagyta a nagymamámat, hogy elkerüljék a számlát. Kár, hogy rossz unokával akadtak össze
A nagymamám mindig frissen sült sütikkel vár, soha nem felejti el egyetlen születésnapunkat sem, és valahogy minden családi összejövetelt igazi otthonossá tesz. Ha valaki megérdemelt egy tökéletes születésnapi vacsorát, akkor az ő volt.
Amikor megemlítette, hogy “idén csak egy kis vacsorára vágyik”, azonnal rábólintottam.
Idén töltötte a 85-öt, ami nem kis dolog. Egy nyugodt este finom ételekkel és a szeretteivel? Pontosan ezt akarta – de persze a család többi tagjának más tervei voltak.
– Nagymama valami igazán különlegeset érdemel – jelentette ki Linda nagynéni a családi csoportchatben. – Nem valami unalmas kis vacsorát.
A család ragaszkodott hozzá, hogy a város legelőkelőbb éttermébe vigyük, ami elsőre kedves gesztusnak tűnhetett volna… ha nem saját magukról szólt volna az egész.
A vasárnapi összejövetelünk egy cirkusz volt. Kimentem a teraszra egy kis nyugalmat keresve, és ekkor hallottam meg, ahogy az unokatestvérem, Katie éppen a bátyjával, Markkal szőtt valamit.
– Komolyan, Jade nem fog nemet mondani – suttogta Katie. – A bankban dolgozik! Tele van pénzzel. Egyedül él, nincsenek gyerekei. Mégis mire költené a pénzét?
Mark felnevetett.
– Pontosan. Csak lazán kell tartani a dolgokat, amíg meg nem jön a számla. Aztán majd csinálunk egy nagy hülyét magunkból, és ő kifizeti.
Megmerevedtem. Ó, szóval ez volt a terv. Felduzzasztani Nagyi születésnapi vacsoráját egy óriási eseménnyé, majd rám tolni az egészet, miközben ők ártatlanul pislognak?
– És mi legyen Nagyival? – kérdezte Mark. – Szóljunk neki is, hogy hozzon pénzt? Tudod, biztos, ami biztos?
Katie felnevetett.
– Ugyan! Úgyis ragaszkodni fog hozzá, hogy besegítsen. Mindig így csinálja. De a drága unokahúgunk majd előlép, hogy megmentse a helyzetet, mert ő olyan hős.
Éreztem, ahogy elönt a düh. Így kihasználni a Nagyit? Ráadásul a születésnapján?
Nagyon szívesen kifizettem volna egy felejthetetlen estét neki. De hogy így csapdába csaljanak, mintha egy nyitott pénztárca lennék? Szó sem lehet róla.
Rendben. Lássuk, hogyan sül el a tervük – gondoltam, majd visszamentem a házba.
Eljött az este, és én mentem el Nagyiért. Az autóban ültünk, miközben ő kis táskáját szorongatva mosolygott, mintha ez lenne élete legboldogabb napja.
A család többi tagja úgy viselkedett, mintha egy hírességeknek szervezett afterpartin lennénk.
Katie megállás nélkül fotózkodott, “az esztétika kedvéért”, pózolva minden egyes italával és előételével.
Mark végigkóstolta az összes méregdrága whiskey-t, és fennhangon magyarázta a pincérnek, Miguelnek, hogy ő micsoda “ínyenc”. Miguel egy szent volt, amiért ezt a műsort türelemmel végighallgatta.
Linda nagynéni folyamatosan a legdrágább ételeket ajánlgatta mindenkinek. Közben Nagyi csak sugárzott.
– Ez gyönyörű – suttogta nekem. – Nem számítottam ekkora felhajtásra.
Megszorítottam a kezét.
– Örülök, hogy jól érzed magad, Nagyi.
De közben figyeltem, ahogy a család mindenből a legdrágábbat rendeli. Borosüvegek, nem poharak. A legjobb steakek. Az összes köret az étlapon.
Közben én csak egy egyszerű filet-et és egy pohár házibort kértem. Nagyi is szerényen választott.
– Biztos, hogy nem kérsz mást? – kérdezte Joe nagybátyám. – Különleges alkalom! Élvezd egy kicsit!
Erőltetett mosollyal válaszoltam:
– Ez pont jó lesz nekem.
Aztán megjött a számla.
Nagyi épp a mosdóban volt, és a többiek azonnal belekezdtek a műsorba.
– Óóó, hát ez aztán nem semmi… – ámuldozott Linda nagynéni. – Segítenék, de tudod, még mindig fizetjük azt az időszakos nyaralót…
HirdetésKatie a körmeit nézegette.
– Minden pénzemet koncertjegyekre költöttem. Az élőzene fontos a mentális egészségemnek.
Mark nagyot sóhajtott, mintha egy szappanoperában szerepelne.
– A kutyám gyomorproblémái miatt az állatorvosi számlák borzasztóak. Teljesen le vagyok égve.
Joe nagybátyám széles mosollyal hátradőlt.
– Úgy gondoltuk, te állod, Jade. Jó állásod van, nincsenek gyerekeid, és mindig összeszedett vagy.
Aztán Linda nagynéni előhúzta a végső fegyvert:
– És hát… ez Nagyiért van. Nem tudhatjuk, hány ilyen alkalom maradt még…
Ekkor visszatért Nagyi. Nem akartam az ő vacsoráját egy veszekedéssel tönkretenni.
– Intézek valamit, mindjárt visszatérünk erre – mondtam, majd a menedzser irodája felé vettem az irányt.
15 perccel később visszatértem az asztalhoz – és csak Nagyit találtam ott.
A többiek eltűntek.
Nagyi rémülten nézett rám.
– Azt mondták, mindjárt jönnek… De már tíz perce elmentek.
Megöleltem.
– Ne aggódj, Nagyi. Minden rendben van.
Miközben a pincérek elrendezték a dolgokat, Miguel még egy csodás csokoládétortát is hozott neki ajándékba.
Másnap reggel a telefonom csörgött. Linda nagynéni ordított a vonal túloldalán:
– Az étterem zaklat minket a számlával!
Katie dühös hangüzeneteket küldött, Mark szitkozódott, Joe nagybátyám pedig könyörgött, hogy “intézzem el”.
Kár, hogy a steakhouse menedzsere az egyetemi haverom volt. Ő már intézkedett.
És jövőre? Csak én és Nagyi, egy szép csendes helyen.
A telefonom pedig végig néma üzemmódban lesz.
