Jonathan szentestére szabadnapot adott az alkalmazottainak, és egyedül dolgozott. Meglátott egy terhes lányt, aki céltalanul kóborolt odakint. Menedéket ajánlott neki, de a telefonján lévő kép sokkolta, és kiderült az igazság, amivel soha nem akart szembenézni.
Jonathan fiatalemberként sosem gondolt a jövőjére. A pillanatnak élt, és felnőttként tudta, hogy nem akar másnak dolgozni. Ezért elég pénzt gyűjtött össze, és vett egy benzinkutat.
Szerelmi élete gondtalan, szórakoztató volt. Ő volt az örök agglegény, aki őszinte volt ezzel kapcsolatban. Minden nő, akivel randevúzott, tudta ezt, bár néhányan megpróbálták meggyőzni. Egyiküknek sem sikerült. Túlságosan szerette a szabadságát.
Hideg éjszaka volt New Jerseyben, és minden alkalmazottjának szabadnapot adott, hogy szenteste a családjukkal lehessenek. Jonathannak nem volt családja. Szülei elhunytak, egyetlen testvére pedig Európában élt. Egyáltalán nem beszéltek egymással, így olyan volt, mintha nem lett volna senkije a világon.
Sally meghalt?
Mindig talált valakit, aki felmelegítette az ágyát, de az ünnepeken sosem próbálkozott vele. Az rossz benyomást keltene a nőkben, ezért mindig egyedül töltötte. A benzinkútnál dolgozni az éjszakai műszakban nem is volt olyan rossz. Ilyenkor többnyire üres volt, ezért hosszasan görgette a telefonját.
Azonban egy fiatal nő keltette fel a figyelmét odakint. Észrevette, hogy nincs rajta kabát. Meg fog fagyni, gondolta Jonathan, miközben felállt, és kiment, a fejére húzva a kapucnis pulóverét.
„Hé, hölgyem! Mit keres itt kint? Fagyos az idő. Jöjjön be!” – kiáltotta, és csak amikor a nő megfordult, vette észre, hogy terhes. Jézusom!
„Köszönöm” – mondta a lány, amikor közelebb ért, és belépett a benzinkútra.
„A kávéfőző működik. Van forró csokoládé is” – mutatott Jonathan a sarok felé.
„Sajnálom, de nincs nálam pénz. Épp most rúgott ki az apám… mármint a mostoha – nos, mindegy” – rázta a fejét a lány, és a zsebébe nyúlt, hogy megnézze a telefonját.
„Válassz, amit csak akarsz. Az enyém a hely” – erősködött Jonathan, és a lány bólintott.
Forró csokoládét választott, és lassan itta, mintha az lenne a világ legjobb csemegéje. De a feje váratlanul felkapta a fejét. „Használhatom a fürdőszobát?”
„Persze. Arra van” – mutatott a férfi, és a lány elsietett, otthagyva néhány holmiját a pulton. A telefonja csörögni kezdett, és Jonathan nem tudott mit kezdeni a kíváncsiságával. Közelebb ment, hogy ellenőrizze, ki lehet az, de a hívás véget ért.
A szemöldöke azonban felemelkedett, amikor meglátta a lány telefonjának képernyővédőjét. Egy körülbelül 19 évvel ezelőtti kép volt RÓLA, és a karja olyasvalakit ölelt át, akire ugyanilyen régen nem gondolt: Sally.
„Köszönöm, uram” – mondta a lány, félbeszakítva a gondolatait. „Minden rendben van?”
„Ó, az előbb hívtak, de letették” – mondta Jonathan. Arra gondolt, hogy figyelmen kívül hagyja, amit az imént látott, de nem tudta. „Láttam a képet, ami a képernyődön van. Hmm… megkérdezhetem, hogy miért van nálad az a kép?”
A fiatal nő a homlokát ráncolva nézett rá. „Mert ez az én telefonom. Miért kérdezi?” – vonta meg a vállát furcsán.
„Nézd, én nem vagyok furcsa vagy ilyesmi. De azon a fotón én vagyok” – árulta el Jonathan.
A lány szemei tágra nyíltak. Igaz, húsz évvel idősebb volt, mint a képen látható férfi, de összetéveszthetetlenül ő volt az.
A terhes nő mégsem volt biztos benne. „Tényleg? Úgy értem… ez lehetetlen” – mondta, felkapta a telefonját, és megnyitotta a képet. A szeme ide-oda járt, miközben megerősítette, amit Jonathan mondott. „Hűha.”
„Most pedig elmondanád, miért van nálad?” – folytatta a férfi.
„Emlékszel a nőre a képen?” – a lány kitért a kérdése elől.
„Igen, ő Sally. Ő és én sok évvel ezelőtt jártunk” – bólintott türelmetlenül.
„Sally az anyám, és a néhány hónappal ezelőtti haláláig azt hittem, hogy az a férfi, aki felnevelt, a biológiai apám. Ő is így gondolta” – motyogta keserűen a lány.
Jonathan szíve gyors dobogásba kezdett, mintha a tudatalattija máris kikövetkeztette volna az igazságot, amit az agya még nem hallott meg.
Legalább ma este. Hadd segítsek ma este.
„Anyám a halálos ágyán elárulta, hogy valaki más az apám, és adott nekem egy képet róla. Ezt” – a lány kissé felemelte a telefonját, és megrázta. „Szóval, ha te vagy az a férfi ezen a képen, az azt jelenti, hogy te vagy az igazi apám.”
Jonathan nem tudott megszólalni. A világa megváltozott. Úgy emlékezett Sallyre, mint az egyetlen nőre, aki majdnem rávette, hogy fontolóra vegye a házasságot. De reménytelen volt. Nem akarta ezt. De a réges-régi szavainak végre értelme lett.
„Ha az én helyzetemben nem akarsz hozzám jönni, találnom kell valakit, aki igen. Szükségem van valakire, aki mellettem van és teljesen elkötelezett” – mondta neki Sally a szakításuk idején.
„Milyen helyzetben? Fiatalok vagyunk. Miért kell a dolgokhoz törvényszerűségeket is hozzátennünk? Csak érezzük jól magunkat” – gúnyolódott Jonathan a lány arcán megjelenő aggodalomra.
Most azonban megértette, hogy a lány terhes volt, és szüksége volt valakire.
A terhes lány bámult rá, ahogy a férfi dermedten, csendben és sztoikusan állt előtte. „Akkor tehát igaz. Anya azt mondta, hogy fogalma sem volt róla, és nem akart elköteleződni, ezért elment, és talált egy férfit, aki felnevel engem. Florence vagyok.”
„Sally meghalt?”
„Végstádiumban lévő rákja volt. Gyorsan… ez volt a kegyelem. A halálos ágyán azonban elmondta az igazat, és bár nem akartam, hogy megtudja, apám rájött. Ezután nagyon megváltoztak a dolgok a számomra” – folytatta Florence, és lenézett.
„Kirúgott téged, mert nem vagy a vér szerinti gyermeke?”
„Részben ezért, részben pedig azért, mert észrevette a hasamat” – válaszolta Florence, és megnedvesítette az ajkait. „Nem tudta, és dühös lett. És most itt vagyunk.”
„Itt vagyunk” – ismételte Jonathan zombiszerűen. „Sajnálom. Nem tudom elhinni, hogy ez történik.”
„Ne aggódj. Nem akarok semmit. Egy barátnőmhöz költözöm, de ő nincs a városban az ünnepek miatt, úgyhogy erre a hétvégére nem volt más lehetőségem” – mondta Florence. Az arca őszinte volt. Bár a sors valahogy a benzinkútjára hozta, őszintén szólva nem akart tőle semmit.
De amikor meglátta fagyos, aprócska nőt, a pocakját, és hallott a jelenlegi helyzetéről, Jonathan meg akarta védeni őt. Ezért levette a kapucnis pulóverét, és bebugyolálta a lányt. „Tessék. Mit szeretnél enni? Van ramen, hotdog és egyéb dolgok. Nem a legtáplálóbb egy terhes nőnek, de valószínűleg éhes vagy, igaz?” – ajánlotta.
„Uram, tényleg. Nem kérek semmit” – ismételte Florence, megrázta a fejét, és felemelte a kezét.
„Kérem. Hadd segítsek. Egyelőre” – mondta Jonathan halkan. „Legalább ma este. Hadd segítsek ma este.”
Florence néhány másodpercig a szemébe nézett, és bólintott.
Jonathan felajánlotta neki a pénztárgép mögötti kényelmesebb székét, és készített neki egy kis rament. Egy darabig nem beszéltek, mígnem a férfi azt mondta: „Szólíts Jonathannak, ne uramnak.”
„Rendben” – válaszolta a lány, és az ételére koncentrált.
Jonathan bólintott, és elvigyorodott. Fogalma sem volt, mit tegyen, vagy mit hozhat számukra a jövő. De most, karácsony este együtt étkezett a lányával, amire soha nem számított. És valahogy nem félt, vagy nem volt kész elszökni. Pontosan ott volt, ahol lennie kellett.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- Az, hogy nem akarunk házasságot vagy gyerekeket, rendben van, de őszintének kell lennünk ezzel kapcsolatban. Nem baj, ha örökké agglegény akarsz maradni, amíg az emberek, akikkel randizol, megértik ezt.
- Az univerzum furcsa módon akkor változtatja meg az életedet, amikor a legkevésbé számítasz rá. Jonathan egy bizonyos életstílust akart, és minden döntése oda vezetett, hogy karácsony este egyedül maradt, amíg fel nem bukkant a lánya, akiről nem is tudott.
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
