Egy 74 éves asszonyt brutálisan meggyilkoltak a nyíregyházi kórházban. Az asszony október 6-án vesztette életét a Sóstói úti intézményben, ahol öt nappal korábban kezelték tüdőgyulladás miatt. A Blikk beszámolója szerint az asszony állapota javulóban volt, de váratlanul véget ért az élete, amikor valaki meggyilkolta a kórteremben. Az elkövetőt nem sikerült azonosítani, és furcsa módon, néhány nappal később ő is meghalt, így nem tudták felelősségre vonni az elkövetett gyilkosságért.
– Folyamatosan mentem látogatni, ám – a legnagyobb döbbenetemre – egyik nap teljesen be volt kötözve a feje, csak a szeme látszódott ki. Szörnyű állapotban volt a testvérem, csak annyit tudott suttogni, hogy egy magas ember bántalmazta, másnap pedig meg is halt szegény. Az orvosok azt mondták, biztosan öngyilkos akart lenni, de ez hazugság volt! – mesélte a Blikknek a tragikus történetet Julianna testvére, Erzsébet.
Csak később derült ki: Juliannát az egyik betegtársa egy törött csészével gyakorlatilag agyonverte, amiről a kórház nem is adott nekik semmiféle tájékoztatást. A Blikk birtokába jutott rendőrségi jegyzőkönyvekben az áll: az orvosszakértői vélemény szerint az asszony halála erőszakos úton, vérveszteséges sokk miatt következett be, amit az egész testét beborító metszett és vágott sérülések okoztak. Az asszony próbálhatott védekezni, a zúzódásokból és a törött ujjaiból legalábbis erre lehet következtetni.
– A halált okozó testi sértés miatt indult büntetőeljárás 2023. március 30-án került megszüntetésre az elkövető halála miatt, ami néhány nappal a bűncselekmény után következett be. A nyomozók addig felderítettek mindent, hogy más személy szóba jöhetett-e, de azt állapították meg, hogy csak a szobatárs lehetett az elkövető – erősítette meg dr. Borsodi-Buss Emese Krisztina, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség szóvivője.