5,5 évet dolgoztam egy olyan helyen, a Budapesti Temetkezési Intézetnél ahol embertelen körülmények között kellett végezni azt a hivatást, “munkát” ami, talán az egyik legkeményebb a világon…megküzdeni a szagokkal, és néha a látvánnyal…egy olyan helyen, ahol emberszámba sem vettek engem, és még jó néhány munkatársamat..
Egy olyan helyen ahol semmi nem számít csak az, hogy a munka el legyen végezve…más kérdés, hogy hogyan….ahol egy kézfertőtlenítőért évekig kellett könyörögni, és akkor sem kaptuk meg….ahol a védőitalunkkal mostunk kezet nagyon sokszor, mert más nem volt…egy olyan helyen, ahol a “főnök” úgy beszélt az emberekkel ahogyan kedve tartotta….egy olyan helyen ahol brutálisan komoly dolgokról “hibákról” egyetlen egy szó nem lett leírva, és kijavítva…egy olyan helyen, ahol a felső vezetés egyik embere megengedheti magának azt a kijelentést, “ne törődjenek azzal ha nagyobb fékezésnél eltörik az elhunyt nyaka, tegyék csak be fejjel az autóba, mert ez a technológiai utasítás”
PERSZE MEGSZEGTÜK, ÉS MÉGSEM RÚGTAK KI ÉRTE….egy olyan helyen, ahol az én életemmel, és szabadságommal szórakoztak….egy olyan helyen, ahol a fertőzőveszélyes ládát simán becipeltették velünk kórházakba, és ott az ételszállító liftbe kellett a fertőzőveszélyes ládában az elhunytat szállítani…egy olyan helyen, ahol simán elvárták hogy gyalogolj be az intenzív osztályra egy ilyen ládával….egy olyan helyen ahol ezt számtalanszor jeleztük,és nem érdekelte őket…egy olyan helyen, ahol a saját cégemet kellett “MEGLOPNOM” hogy az elhunytra, rákerüljön legalább egy lepedő..
