Pár gondolat a tatai ügyeletről (Inter-Ambulance Zrt.)
2019.02.08-án pénteken 16:20-kor elmentem a tatai ügyeletre, mert 41,4°C-os lázam volt és felduzzadt a jobb karom könyéktől lefelé. Előtte felhívtuk őket, de nem akartak kijönni lakásra. Az ügyeletes orvos nem tudta megállapítani a problémát és adott egy Xanax-ot, hogy nyugodjak meg, mert biztos ideges vagyok. Nem voltam ideges, csak nem tudtam ülni sem a láztól, a karomat pedig nem tudtam mozgatni. Azt mondták, hogy ha úgy gondolom, menjek el Tatabányára a Sürgősségire. Mivel súlyosnak éreztem a helyzetet, elmentem a kórházba, ahol rögtön 5-6-an kezdtek el dolgozni rajtam. Az orvosok nem akarták elhinni nekem, hogy Xanax-szal hazaküldtek. Akkorra már a vérnyomásom 100/50 alatt volt, a pulzusom felment 120-ra. Rövidesen megállapították, hogy szepszisem (vérmérgezésem) van, fel kell nyitni a könyökömet, hogy el tudjon távozni a felgyülemlett váladék. A vizsgáló orvos megjegyezte, hogy Isteni szerencse, hogy bementem a kórházba, mert reggelre meghaltam volna. Intravénásan azonnal antibiotikumot és lázcsillapítót adtak, majd pár vizsgálat következett és este 9 körül már a műtőben feküdtem.Vasárnap este még egyszer meg kellett műteni, felvágták a karomat teljes hosszában, mert újra felment a lázam.