Szöveges figyelmeztető előrejelzésFigyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2018.02.27. kedd éjféligHavazás:
Dél felől egyre nagyobb területen számíthatunk havazásra, kedd reggelig az ország déli, délnyugati harmadán, felén már 5 cm körüli, a déli határnál néhol akár a 10 cm-t is meghaladó igen laza szerkezetű porhó hullhat. Kedden tovább folytatódik a havazás, amelynek az intenzitása délutántól fokozatosan csökken, és estére az ország nagy részén már meg is szűnik a csapadék. Kedd éjfélig az északnyugati és északkeleti tájakon várható a legkisebb mennyiség (lepel – 2, 3 cm), míg dél felé haladva egyre vastagabb hóréteg valószínű (középső országrész: 2-6, déli megyék: további 6-10 cm).
Hófúvás:
A hóval borított tájakon az olykor erős (45-60 km/h) északi, északkeleti szél elsősorban a Dunántúl nyugati és déli felében hófúvást okozhat. Délutántól, estétől az ország déli részein a már frissen lehullott havat is hordhatja a szél. Kedden a mainál is nagyobb területen számíthatunk hófúvásra, ez legkevésbé az ország középső területein valószínű.
Viharos szél:
A Bodrogköz térségében kis területen a legerősebb széllökések késő délutánig 60 km/h körül alakulhatnak északkeleti irányból.
2018.02.26. 10:18 Országos Meteorológiai Szolgálat
Forrás : met.hu
Pest megye Jel Fok Esemény Leírás Hófúvás Gyenge hófúvás. A friss hóval fedett területeken a szél alacsony hótorlaszokat emelhet. Havazás 12 óra alatt 5 cm-t meghaladó friss hó hullhat. Baranya megye Jel Fok Esemény Leírás Hófúvás Gyenge hófúvás. A friss hóval fedett területeken a szél alacsony hótorlaszokat emelhet. Havazás 12 óra alatt 5 cm-t meghaladó friss hó hullhat. Bács-Kiskun megye Jel Fok Esemény Leírás Hófúvás Gyenge hófúvás. A friss hóval fedett területeken a szél alacsony hótorlaszokat emelhet. Havazás 12 óra alatt 5 cm-t meghaladó friss hó hullhat. Békés megye Jel Fok Esemény Leírás Hófúvás Gyenge hófúvás. A friss hóval fedett területeken a szél alacsony hótorlaszokat emelhet. Havazás 12 óra alatt 5 cm-t meghaladó friss hó hullhat. Borsod-Abaúj-Zemplén megye Jel Fok Esemény Leírás Hófúvás Gyenge hófúvás. A friss hóval fedett területeken a szél alacsony hótorlaszokat emelhet. Csongrád megye Jel Fok Esemény Leírás Hófúvás Gyenge hófúvás. A friss hóval fedett területeken a szél alacsony hótorlaszokat emelhet. Havazás 12 óra alatt 5 cm-t meghaladó friss hó hullhat. Fejér megye Jel Fok Esemény Leírás Havazás 12 óra alatt 5 cm-t meghaladó friss hó hullhat. Győr-Moson-Sopron megye Jel Fok Esemény Leírás Hófúvás Gyenge hófúvás. A friss hóval fedett területeken a szél alacsony hótorlaszokat emelhet. Hajdú-Bihar megye Jel Fok Esemény Leírás Hófúvás Gyenge hófúvás. A friss hóval fedett területeken a szél alacsony hótorlaszokat emelhet. Heves megye Jel Fok Esemény Leírás Hófúvás Gyenge hófúvás. A friss hóval fedett területeken a szél alacsony hótorlaszokat emelhet. Nógrád megye Jel Fok Esemény Leírás Hófúvás Gyenge hófúvás. A friss hóval fedett területeken a szél alacsony hótorlaszokat emelhet. Somogy megye Jel Fok Esemény Leírás Hófúvás Gyenge hófúvás. A friss hóval fedett területeken a szél alacsony hótorlaszokat emelhet. Havazás 12 óra alatt 5 cm-t meghaladó friss hó hullhat. Jász-Nagykun-Szolnok megye Jel Fok Esemény Leírás Hófúvás Gyenge hófúvás. A friss hóval fedett területeken a szél alacsony hótorlaszokat emelhet. Havazás 12 óra alatt 5 cm-t meghaladó friss hó hullhat. Tolna megye Jel Fok Esemény Leírás Hófúvás Gyenge hófúvás. A friss hóval fedett területeken a szél alacsony hótorlaszokat emelhet. Havazás 12 óra alatt 5 cm-t meghaladó friss hó hullhat. Vas megye Jel Fok Esemény Leírás Hófúvás Hófúvás. A friss hóval fedett területeken a viharos szél magas hótorlaszokat emelhet. Veszprém megye Jel Fok Esemény Leírás Hófúvás Gyenge hófúvás. A friss hóval fedett területeken a szél alacsony hótorlaszokat emelhet. Havazás 12 óra alatt 5 cm-t meghaladó friss hó hullhat. Zala megye Jel Fok Esemény Leírás Hófúvás Hófúvás. A friss hóval fedett területeken a viharos szél magas hótorlaszokat emelhet. Havazás 12 óra alatt 5 cm-t meghaladó friss hó hullhat.