MindenegybenBlog

Ilyen kenyérlángost még nem ettél... Eszméletlen finom

Annyi elég lesz, hogy nagyon szeretjük? :)) Szerintem vetekszik a pizzával, de hát úgy is nevezik, hogy a magyarok pizzája. Van aki Töki pomposnak, esetleg Langallónak hívja. :) Kicsit az eredetéről had írjak pár sort, én is úgy hallottam, olvastam, hogy dédszüleink idejében a heti kenyérsütések alkalmával a dagasztóteknőben maradt tésztát kikaparták, és a kemence lapjára, vagy a hamu közé dobták, s úgy sütötték meg. A tetejére tejfölt, szalonnát, hagymát, pecsenye-, vagy libazsírt tettek. Itt már egy sokak által továbbfejlesztett formában készült, mert a feltéttel együtt sütöttem. Nagyon ügyes kis találmány ez! :)


Hozzávalók:


Feltét, ami tetszik, nálam ezek voltak:

 
Elkészítés:

  1. A lisztet a dagasztótálba tesszük, a közepébe egy mélyedést igazítunk. Ide tesszük a meglangyosított víz felét, az élesztőt a cukrot, egy kicsit az ujjunkkal elkeverjük, majd letakarjuk, hogy szépen felfusson, kb. 10 perc.
  2. Ezután a többi hozzávalóval tésztát dagasztunk, majd konyharuhával letakarva 15 percig pihentetjük és már nyújthatjuk is, a gáztepsi méretére.
  3. A pihentetés alatt előkészíthetjük a feltéteket, bemelegíthetjük a sütőt 180 fokra, és a tepsit béleljük ki sütőpapírral.
  4. Tehát a tésztát a tepsibe helyeztük és megkenjük a kicsit megsózott tejföllel, majd rászórjuk a húsokat, a hagymát, végül a sajtot.
  5. 180 fokon kb. 20-30 perc alatt pirosra sütjük.
 Jó étvágyat!

2014-09-14 19:26:35 - Mindenegyben Blog