MindenegybenBlog

Csirkemelles rakott makaróni – Minden héten meg tudnám enni, annyira finom!

Mióta elkészítettem a fiam kedvence, többször kéri, hogy készítsem el. A páromnak pedig megbolondítottam még egy kis csilivel, így még finomabb lett!

Hozzávalók:

Elkészítése:

A tésztát sós vízben kifőzzük. A hagymát apróra vágjuk és kevés olajon megdinszteljük. A húst kisebb darabokra vágjuk és hozzáadjuk, addig pirítjuk, míg feldobja a levét, majd öntünk alá egy kevés vizet. A paradicsompürét és a fűszereket is hozzáadjuk, fedő alatt lassú tűzön megfőzzük. Időnként megkevergetjük, ha szükséges egy kis vizet adunk hozzá. A paradicsomok héját lehúzzuk, felkockázzuk. A leszűrt tésztát, kiolajozott hőálló edénybe tesszük, hozzákeverjük a ragut és a paradicsomkockákat. A sajtot rászórjuk és 180 fokos sütőben nagyjából 15 percig sütjük. Mikor a sajt teljesen ráolvadt, el is készült.

2015-11-03 12:23:02 - Mindenegyben Blog