MindenegybenBlog

Hamis tiramisu recept – Viszont ez tényleg finom! Finom könnyű, hamar elfogy

Nem is csalódtam, mert tényleg finom, puha az íze.

Hozzávalók

Elkészítése

Egy pohár tejbe keverünk annyi capuccinóport, mintha meginni szeretnénk. Cukor ne legyen benne, ezután tányérba öntsük ki, ne pohárban legyen!

A tejfölt a kristálycukorral, vaníliás cukorral, a rumaromával összekeverjük. Jénai edény aljára teszünk egy keveset ebből a kapott krémből, és a piskótákat elkezdjük belemártogatni a tányérba kiöntött capuccinóba, hogy felszívja azt, de éppen csak egy pillanatra, mert különben eláznak a piskóták. Tehát az alsó krém tetejére tegyünk egy sor ilyen módon megmártott babapiskótát, majd megint krémet tegyünk és pakoljuk a rétegeket piskóta és krém formájában, ameddig el nem fogynak. De a legvégére mindenképpen krém kerüljön, ami fedje be a piskótákat.

Ezután a tetejét meghintjük kakaóporral, vagy capuccinóport is szórhatunk rá vegyesen. Tegyük kicsit hűtőszekrénybe, ezalatt a kakaóport is beissza a krém és a babapiskóta is kellőképpen megpuhul. Az alsó réteg krémet szépen magába szívja majd a legalsó réteg babapiskóta.

Jó étvágyat!

2014-12-04 13:02:30 - Mindenegyben Blog