MindenegybenBlog

Csokitorta sütés nélkül

Érdemes a krém főzős részével kezdeni, így míg az hűl, tudunk dolgozni a kekszalappal. 
 
Hozzávalók egy 18 cm átmérőjű formához:
 
Torta alap hozzávalói:
 
A diót apróra vágtam és szárazon megpirítottam, így isteni aromát adott az alapnak. Egy tálban összekevertem a darált kekszet, porcukrot, kakaóport vajat és a diót, majd annyi főzött kávét adtam hozzá, hogy egy jól alakítható masszát kapjak. A tortaforma aljára szilikonos sütőpapírt tettem, majd a masszát egyenletesen belenyomkodtam. 
Hozzávalók a krémhez:
 
A pudingporból 4 dl tejjel és 5 evőkanál cukorral pudingot főzünk, majd kihűtjük. A tejszínből 1,5 dl-t felforralunk és beletördeljük az étcsokit. Addig kavarjuk, míg teljesen elolvad benne és egy egynemű krémet kapunk, majd ezt is kihűtjük. ( Ha ezzel a mozzanattal kezdtünk, akkor amíg a krémek hűlnek, nekiállhatunk a torta alapjának. Nagyon így sem kell sietnünk.) A maradék 2,5 dl tejszínt elkezdjük lassú fordulaton verni, majd amikor már kezd habosodni, beletesszük  a zselatint és egyre emelve a fordulatszámot, jó keményre verjük. Fontos hogy a tejszín hideg legyen, különben nem lehet felverni. Én be szoktam tenni kb. 15 percre a fagyasztóba felhasználás előtt. A kemény tejszínből pár kanállal teszünk a kihűlt pudinghoz amivel fellazítjuk, majd a többi tejszínnel is összekeverjük. Ez lesz az alap krém, ezt osztjuk három felé. Az első marad fehéren, a másodikba teszünk 1-2 kanálnyit a csokis krémből, a harmadikhoz pedig hozzákeverjük a maradék csokis krémet. A kekszalapra simítjuk a legsötétebbet, erre a világosabb majd utolsónak a fehér krémet. Reszelt csokival, csokipasztillákkal, kakaóporral díszítjük és egy éjszakát a hűtőben pihentetjük.
 

2015-02-16 19:07:22 - Mindenegyben Blog