MindenegybenBlog

A nyár leg­fi­no­mabb di­é­tás őszi­ba­rac­kos sü­tije, sütni sem kell!

A forró nyár kö­ze­pén semmi nem esik job­ban, mint egy könnyű és habos, hű­sítő desszert! Íme, egy iga­zán egy­szerű és nagy­szerű fi­nom­ság is­teni őszi­ba­rack­ból!

Itt az barackszezon, ezért most igazán érdemes desszertekben is kipróbálni ezt az isteni nyári gyümölcsöt. Ha időt szeretnél spórolni, akár sütés nélkül lehet finom, barackosálomdesszerted!

 
 

Őszibarackos habsüti

Hozzávalók:

Így készítsd:

1. A kekszet törd össze apró darabokra, két evőkanállal vegyél ki belőle a díszítéshez, majd keverd össze az olvasztott vajjal. Majd egyenletesen kend bele egy közepes, szögletes üvegtálba.

 

2. Tedd a tálat a hűtőbe addig, amíg elkészíted a többi hozzávalót. A barackot, megmosás után darabold fel kisebb kockákra. Ha nem szereted a héját, húzd le. Ez kerül majd közvetlenül az kekszes alapra. Öntsd rá és tedd vissza a hűtőbe.

 

3. A krémhez verd fel a lehűtött habtejszínt, majd óvatosan add hozzá az édesítővel és a vaníliával elkevert krémsajtot, vagy mascarponét. Az kész masszához, hogy jobb legyen a tartása, keverj hozzá lassan adagolva 1 evőkanál útifűmaghéjat.

4. Ezután a krémet óvatosan a simítsd a kekszes-barackos alapra, és szórd meg díszítésképp a félretett kekszmorzsával.

 

Két óráig hűtsd, hogy könnyen tudd szeletelni és kellőképp lehűljön.

Tipp

Bármilyen idénygyümölccsel el tudod készíteni.

2016-08-04 15:44:31 - Mindenegyben Blog