MindenegybenBlog

Nyomj egy lájkot, ha emlékszel még arra az időre, amikor Bagaméri a fagylaltját maga mérte, amikor még 50 fillérbe került egy gombóc fagylalt, amikor még ilyen tégelyes kocsiból árulták azt a fagylaltot, aminek teljesen más íze volt, mint manapság. Amikor még akár egy hároméves gyerek is odaállhatott kérni és amikor még szépen visszakapta a visszajárót hiánytalanul, mert a tisztelet érték volt minden emberrel szemben. Amikor még embernek számított egy gyermek és a becsület megkívánta, hogy ne verjük át egymást. Igen ez még a Bort, Búzát, Békességet kor volt, de volt is lisztünk, sütöttünk kenyeret, nem voltunk vérszegények, de részegek sem, mert napi 1 - 2 deci vörösbor a vacsora mellé vérképzőként hatott és tudtuk a mértéket és békében éltünk önmagunkkal és egymással is...

2016-01-22 12:26:37 - Mindenegyben Blog