Na ha annyi ezresem lenne ahányszor hallottam a dédimtől gyerekként, hogy Fiam menj már húzz egy kis vizet a kútból már milliomos lennék... Én városi gyerek lévén, aki nyaralni járt a 267 lelket számláló faluba... hát először nem éreztem életem kihívásának a vízhúzást a kútból. Mert ugye hát nálunk a csapot csak meg kellett nyitni a panelben. Legkevésbé pedig Fiamnak éreztem magam Lányként, de azért persze mentem és megszenvedtem vele és persze be is vittem. Aztán mikor megéreztem a különbséget a klóros csapvíz és a kútból húzott friss víz között akkor egyre jobban elkezdett érdekelni a falusi élet és szépen megismertem mi az, hogy lavórban fürödni, hogy napestig a mezőn lenni és segíteni, hogy mi az hogy sparhelt, mi az a tiszta szoba, egyáltalán mi az, hogy a verandán a szárazbabon táncoltunk, kukoricát morzsoltunk... Imádtam azt az életet... Pedig nem volt kényelmes, mint a városon, de unalmas sem. Izgalmas volt. Imádtam mindent, ami vele járt: a pottyantós klotyót, a csuhébabát, csak úgy ittam magamban a falu illatát és ízét, mert mindkettő volt neki.. Nyomj egy lájkot, ha emlékszel!