Ilyen játszóteret sem látni már sajnos. Pedig mi nagyon szerettük annak idején. Valahogy nem tűnt nem biztonságosnak sem. Na meg alkalmas volt minőségi játékra is. Az akkori minőségben nekünk gyerekként igenis nagyon megfelelt mi több klassz volt. Sokat játszottunk, estünk, keltünk, felálltunk, nem vinnyogtunk még akkor sem, ha eltört a kezünk vagy éppen a lábunk. Én büszkén viseltem a gipszemet is hosszú hetekig és jó sok évig őriztem miután levették, mert teleírták az osztálytársaim, sőt volt olyan tanár is, aki rajzolt rá... Nem cserélném el a gyerekkorom semmilyen modernizált világért, mi több hálás vagyok, hogy ott, hogy úgy és akkor lehettem gyerek. Na és te is büszkén vállalod, hogy retró utcáink, ugróiskoláink, retró játszótereink neveltek és tanítottak az élet farkastörvényeire. Mert elesel, felállsz, nem nézel hátra, tovább mész! Mindegy mekkorát esel, akkor is.... Én így élek... Azóta is... Na és neked mi az életre szóló tapasztalatod?