Hát amikor a nagyi megkért úgy nyár vége felé, hogy eltenne egy kis savanyúságot, de ugye ízületesek, öregek és fáradtak voltak a kezei és ugyan gyaluljam már le a káposztát ezen a káposztagyalun, hát keresztbe néztem rendesen, mert fogalmam sem volt hogy kezdjek hozzá. Na de aztán le sem lehetett vakarni róla, mert annyira élveztem miután megmutatta hogyan kell. Mindig azt nézegettem, hogy mennyit nőtt a bicepszem éppen :) Sajnos nagyi nincs már, a káposztagyalu is valahol elveszőben, a bicepszem sem olyan, mint kölyökként, de az emlék az elvehetetlen, megfizethetetlen és nagyon kedves emlék... Nyomj egy lájkot, ha Te is gyalultál ilyenen káposztát! :)