Emlékek, amik ma már ritkaságszámba mennek – Egy generáció életérzései

Tudod, milyen érzés héjában sült krumplit enni lilahagymával, szalonnával vagy töpörtyűvel? Ismered a fokhagymás pirítós egyszerű, mégis páratlan ízét? Emlékszel azokra a téli estékre, amikor vastag pulóverben kucorogtál a kályha mellett, és azon vitatkoztatok, ki menjen hasogatni és fát hozni?

Reggel sietve felöltözni a hidegben, miközben a parázs már kihunyt, és csak a forró tea adott meleget? Elindulni derékig érő hóban gyalog a városba, mert a buszok sem közlekedtek? Este ugyanezen az úton visszamenni, majd hazaérni egy otthonba, ahol már ropogott a tűz, és a vizes zoknidat, kesztyűdet a kályha felhajtott fedelén szárítottad. Közben készül a vacsora, és megbeszélitek, mi történt aznap, mikor lesz disznóvágás, hány tojást szedtetek össze, vagy mennyi maradt még a takarmányból.

Kötöttél, horgoltál vagy hímeztél már csendesen, miközben anyád zoknikat stoppolt vagy varrt? Rendeztek egy nagy huszonegyezést vagy hatvanhatozást, és a család együtt nevetett, miközben a vesztes duzzogott? Mosakodtál lavórban, először csak derékig, majd teljesen, miközben a bugyidat és zoknidat ki kellett mosnod, hogy reggelre megszáradjon a kályhánál?

Játszottál gyertyafény mellett árnyjátékot, hallgattál rémtörténeteket vagy olvastál zseblámpával a paplan alatt? Metszettél fát, kötöztél szőlőt, túrtál krumplit, cipeltél tele zsákot, vagy magoztál meggyet? Segítettél paradicsomot eltenni vagy csirkét pucolni? Kértél egy kanál sót, egy tojást a szomszédtól, vagy adtál kölcsön egy bögre cukrot, és nem számított, hogy visszakapod-e?

Fogadtál már váratlan vendéget, aki minden előzetes bejelentés nélkül ott állt a kapuban? Az asztalra került szörp, bor, kenyér, sonka, talán még egy szikkadt süteménymaradék is, és hosszasan beszélgettetek az időjárásról, rokonokról és tervekről.

Örültél már egy régi autónak, egy fürdőszobának, ahol nem kellett a hideg klotyóra menni, és a bojler fűtötte a vizet? Tudod, milyen érzés, ha jó bizonyítványért bicikli, könyv vagy földgömb jár, és mekkora sikerélmény az, ha ezt kemény munkával kiérdemled?

Megbecsültél ruhát, amit a nagyobbaktól örököltél, és nem számított, milyen márkájú vagy mennyibe került? Hazaérve mindig átöltöztél, hogy az „elmenős” ruha megmaradjon. Volt cipőd, amit kinőve anyád orrnál kivágott, hogy „jó lesz az még tavaszig,” vagy kabátod, amit kibővítettek, hogy tovább hordhasd?

És tudod, hogy minden kézzel kötött, horgolt vagy varrott darab szúrt ugyan, de tele volt szeretettel, mert neked készült?

Elhiszed, hogy mi, akik most az ötvenes éveinket tapossuk, így nőttünk fel? És itt vagyunk. Még mindig.