Az emlék, ami nem kér enni hívogat és mindig ott van. Az emlék, ami mindig szebb, mint a valóság, az emlék amit visszarepít egy régmúlt szép idő, ami szárnyakat, hitet ad és felemel és csak a Tiéd. Mi még ilyen csodákat őrzünk. Amikor még mi gyerekek voltunk úgymond divat volt emlékkönyvbe írni röpke pár sort és milyen szívesen tettük és mindenki boldogan írt nekünk. A saját szívünket adva, a saját életünk darabkáit. Mi még abban a szerencsés korban éltünk, mikor a tisztelet és a becsület nemcsak üres szavakként csengtek. Mikor a nagymama kalácsa és csutkababája volt a világ minden mennyországa és akkor mikor ezek a fáradt becsületre és tiszteletreméltó kezek még szép szavakat és egy élet bölcsességeit írták az emlékkönyvünkbe. Csodálatos volt. Ajándék olyan, amit nem ismer a mai generáció. Ti még emlékeztek? Nyomj egy lájkot, ha igen!