Amikor még drága nagyszüleink mindenért hálát adtak, amikor még családi program volt, hogy vasárnapota templomba jártunk. Mikor ott voltunk mi egészen az aprajától egészen a legöregebb családtagig. Az idősek akár járókerettel, akár botra támaszkodva, de mentünk mindig imádkozni, mert hála és szeretet volt a szívünkben. Ez még az az időszak volt, amikor kemencében sütöttük a kenyeret és igenis keresztet vetettünk minden egyes kenyérfelszeletelés előtt, amikor még úgy éreztük, hogy attól még hogy mi készítettük igenis áldott kenyér volt az és micsoda örömmel töltött el mikor a család elismerő bólogatással ette akárcsak a házi friss kenyeret, házi zsírral kenve jó kis hagymával és hálásak voltunk azokért az estékért is, amikor a sparheltben készült a krumpli héjában és úgy ettük, mint valami isteni mannát. Amikor még a legfontosabb a család volt és az összetartás, amikor még dédikém esténként leült a biblia mellé, mert egy kegyetlen hosszú dolgos nap után neki még erre is volt ideje és ereje is megköszönje istennek, hogy volt termés és volt munka... Igen és én is hálás vagyok ezért, hogy ebben is élhettem és hozhattam olyat, ami ma igen ritka, ami ma még érték és hiszem mindig is hinni fogom, hogy a családösszetartó szeretet a legnagyobb érték... Mert ott van az otthonod, ahol hazavárnak...