Amikor még a dédi minden héten kemencében sütötte a kenyeret. Az még olyan kenyér volt, ami nem hizlalt, mert rendes liszt volt benne nem csupán adalékanyagok tömkelege. Amikor még a kemencében sült friss, forró kenyeret úgy ettük, hogy szinte megégette a szánkat, mégsem volt semmi bajunk tőle. Amikor még az idősebb generáció hölgytagjai recept nélkül érzésből sütöttek - főztek és benne volt a kezükben több száz év és anyáik generációról generációra szálló tudása és főzés szeretete. Igaz ők el sem tudták volna képzelni, hogy majd ennyi félkész és kész étel kapható lesz, de aki még nagyon idős és él közülük az nem fog készételt enni csak, ha nem tudja már magát ellátni. Ők még küzdeni tanultak és a jég hátán is megélni, tíz körömmel kapaszkodni, ha leestek azonnal felálltak és mentek tovább. Ők még házasságot menteni, megélni, a másikat tisztelni tanultak és kitartani egy életen át... Vagyunk olyanok, akik még ezt láttuk és ezt hoztuk magunkkal. Ma is a számban érzem dédikém kenyerének ízét... Nyomj egy lájkot, ha Te is ettél kemencében sült, friss kenyeret! :)
Fotó forrása: Sütés-főzés
