Ha a régi idők emlékei alapján végig gondolom az eltelt idő alatti eseményeket, változásokat nagyon elszomorító! A sok kis boltok, legyen falun vagy városba a környezetében lakó embereket összehozta ismeretség szempontjábó. A kis trafikok útba estek a munkába menő embereknek ... egy köszönés fejbiccentés ki, hogy üdvözölte a másik embertársát.
A közbiztonság olyan volt, hogy nem kellett a gyermekeket félteni óvni minden percben, tudtak az utcán a társaikkal ismerősök gyerekeivel bandázni, pl. beszélgetni, játszani, biciglizni focizni akár eső után sárgolyózni stb.
Falukban szinte mindenki mindenkivel kapcsolatba került valamilyen szinten. Ha valaki bajbakerült vagy rosszul lett az utcán, rögtön ott termet legalább 3-4 segítő embertárs. 
Hiába szeretnénk, hogy az emberek figyeljenek egymásra, a gyerekek szabadabbak legyenek és ne a telefonon tableten lógjanak. 
Sajnos nagyon megváltozott a világ, eltüntek azok a lehetőségek amelyek régen voltak. TISZTELET A KIVÉTELNEK egyre több mogorva, rohanó, önző és érzéketlen emberek vannak körülöttünk. Tovább már nem is gondolom/ írom ......
A 70-es, 80-as években születtél? Valószínűleg mi vagyunk az utolsó generáció, akik még játszottak ugróiskolát és bújócskát, de a mai gyerekek talán már a fogócskát sem ismerik.
Mi vagyunk az utolsó generáció, akik még használtak érmés telefont. Az óvódában még magyar verseket tanultunk, nem beszéltünk angolul 4 – 5 évesen. A mi időnkben még nem volt 12-es karika a tévében, mi még a Dallas, Szomszédok kombináción nőttünk fel.
Mikor sikerült valamilyen külföldi tévécsatornát nézni, a reklámok teljesen elvették az eszünket. Olyan színes játékokat és különleges édességeket még álmainkban sem láttunk, nemhogy a boltokban.
Nyáron még este tízkor is az utcán játszottunk, a szüleink tudták hol járunk. A labdának hatalmas értéke volt, ugróköteleztünk, hintáztunk. Zsíros kenyeret ettünk hagymával, valahogy akkor mindenkinek jólesett.
A mi szüleink még nem mobilon hívtak, hanem kikiabáltak és mi már mentünk is haza. Nem volt mobilunk, de volt kukoricacsőből készült babánk.
Egy jó könyv, vagy focilabda boldoggá tette a nyári estéket. Akkoriban nem volt ennyi gerincferdülés. Az emberek sokkal boldogabbak voltak. Jól éreztük magunkat a vidéki nagymamánál, mi még mertünk fára mászni, tócsában játszani, nem bántuk, hogy sárosak leszünk. Örömmel kergettünk a kacsákat, nekünk akkor ez volt a legjobb nyaralás. Mi még tudtunk örülni az apró dolgoknak.
A nagymama mindig finomakat sütött – főzött, öröm volt a konyhájában lenni. Nem voltunk válogatósak, mindent megettünk. A friss forró tej akkoriban jobb volt bármilyen üdítőnél.
Nem volt drága mobilunk és divatos ruháink, de boldogak voltunk, nem hiányzott a zsebpénz, elég volt, ha jutott fagyira. A mai gyerekek ebből már semmit se tudnak, sajnos ők ezt már nem tapasztalhatják meg.