Mi a nő nekünk? Az egész világ maga, a szüntelen változás, Az anya, akinek testén át e világba léptünk, az első és végtelen önfeláldozás. Ő őrzi első lépteink, törli le könnyeink, testéből etet, szeretetéből nevel, Mindig megbocsát, ha kell és soha nem enged el, ő a fény, a meleg és minden ami jó, semmihez sem fogható és semmivel sem pótolható.
Ahogy tudatunk lassan a világra nyílik, ő maga is átalakul, megváltozik. Előbb éteri szépség, ideál, trubadúrok álma, költők ihletője, szerelem és őrület forrása, Majd társunk a jóban és rosszban, életünk néma napszámosa, Vetett ágy, vasalt ing, étel és ital, kedvesség, szerelem, a test gyönyöre, az apokalipszis kínja és a mennyország ígérete.
Mindez ő, egy személyben, lelkünk másik fele, aki értünk létezik és mi őérte. Köszöntöm hát őket, a nőket, kívánom nekik mindazt a szépet, amit érettünk ma és minden nap önként megtesznek.