MindenegybenBlog

Bevágja a hagymát, majd olajat és ecetet tölt rá. Ezt a receptet imádni fogod!

Az, aki eddig nem szerette a hagymát, mert úgy tartotta, hogy nem csak a lehelete, hanem a keze is büdös lesz tőle, a most következő videótól és benne rejlő recept láttán, biztosan megváltozik a véleménye.


Egyszerű elkészíteni ezeket a tányéron gyönyörűen festő hagymavirágokat. Négy lilahagymára lesz szükségünk, kevés sóra, borsra, olíva olajra, valamint balzsamecetre.

A közepes méretű hagymákat meg kell szabazabadítani a héjuktól, az aljukat annyira le kell vágni, hogy egyenes legyen, így meg tudnak állni a tányéron. Ezután egy éles kés segítségével nyolc egyenlő részre kell bevágni a hagymákat, de úgy, hogy az egész fejek egyben maradjanak.

Ezután helyezzük a hagymákat egy tálba, öntsünk rá három evőkanál olíva olajat és két evőkanál balzsamecetet. Kezünkkel alaposan pácoljuk be. Ha ez kész, helyezzük bele a virágnak valókat egy jénai tálba, locsoljuk rá az ecetes, olívás öntetet, sózzuk, borsozzuk.

Alufóliával födjük le a tepsit, és mehetmehet is a sütőbe, 25–30 perc múlva kész is. A kerek hagymák kinyílnak és szép, lila virággá változnak át.

 

 

2015-05-31 23:08:17 - Mindenegyben Blog