MindenegybenBlog

A 13 éves fiú 500 ezer forintból saját házat épít – nézd meg hogy néz ki belülről

A 13 éves Luke Thill Dubuque-ben, az USA-ban él és olyan dolgot vitt véghez, ami nem igazán mondható el kortársairól. Felépítette saját házát.

Egy nyári napon kezdődött az egész, amikor Luke éppen unatkozott. Eszébe jutott a házépítés ötlete amit el is mondott apjának. Ő biztatta a fiút és azt mondta, támogatja őt, de neki kell majd a munka nagy részét elvégeznie.

Luke megígérte, hogy ő fog dolgozni a házon és azonnal munkához is látott. Elkészítette a tervrajzokat. A családtól és a rokonoktól kapott pénzt összegyűjtötte, de a lakóhelye környékén is keresett magának kisebb munkákat, hogy pénzhez jusson. Elment például a szomszédoknál füvet nyírni, amiért fizetést kapott, mondta a fiú a YouTube filmben.

Youtube / Luke Thill

A fiú összesen 500 ezer forintot gyűjtött össze és elkezdte az építkezést. A ház alapanyagának 75%-a újrahasznosított anyagból készült.

Az volt a legnagyobb kérdés, hogyan fogja majd bevezetni az elektromos áramot a házba, de a család egyik jó barátja megoldotta ezt a problémát.

Youtube / Luke Thill

Egy hónappal később birtokba is vehette a házat, ami 8 négyzetméter nagyságú volt. Igazán szép teljesítmény.

Youtube / Luke Thill

A ház a nappali, a konyha és a hálószoba kombinációja. A konyhában van főzőlap és hűtő is, valamint egy hosszú munkafelület is.

YouTube / Luke Thill

Az egyik sarokban egy TV  is helyet kapott, aminek Luke nagyon örült.

Youtube / Luke Thill

Igazán szép munka ez egy 13 éves fiútól. Gratulálunk ehhez a szép eredményhez, Luke!

2018-03-05 16:00:48 - Mindenegyben Blog