Vonaton ülök. Mellettem egy öreg bácsika, aki tizenöt perc alatt már elmesélte a fél életét nekem, azt, hogy tíz unokája és két gyereke van, milyen okosak és jólneveltek. Ja meg azt is, hogy a postán dolgozott, de már csak a kertben munkálkodik.Igaz hogy tanulnom kellett volna, de inkább figyeltem rá és hallgattam az élettörténetét.
Az egyik megállóban felszállt egy NŐ. Csupa nagybetűvel. Fehér cicanadrág, fekete magassarkú, fehér mellény, festett szőke haj, menő kistáska. Az ötvenes éveiben járhatott. Kirántja az ajtót, leteszi a táskáját. Nem köszön.Szemét ráncolva körülnéz, majd egy sóhajjal elővesz egy nedves törlőkendőt, és kecses mozdulatokkal elkezdi letörölni az ülést. A bácsival csak nézünk. Nagyobb gonddal törörlgette az ülést, mint anyukám karácsony előtt az étkezőasztalt.
Az ajtót nyitva hagyta maga után, hát becsuktam.-Büdös van!
Felnézek. A nő engem néz, szeme szikrát az szór.-Tényleg? Nem érzem. -válaszoltam kimért hangon.-Büdös van, hagyd nyitva!-Vonaton előfordul hogy nincs parfüm illat- válaszoltam, majd elszámoltam tízig magamban, és kinyitottam az ajtót.
A nő végzett a napi nagytakarítással, odalibegett a kukához, és így szólt:-Uram, legyen kedves dobja ki nekem ezt a törlőkendőt!A bácsi igen illedelmes volt, majd megtette amit a nő kért.
A díva maga alá rakott egy kendőt és leült. Kaján vigyorral az arcomon konstantáltam, hogy a háttámlát nem sikerült letakarítani, na nem mintha annyira piszkos lett volna, de ha a cicababa rájön, azonnal agyvérzést kap.
Fintorogva simítgatta a haját újdonsült utastársunk, puffogott és nagyokat sóhajtozott, magában szitkozódott.
A bácsi ránéz, majd így szól:-Hölgyem, láttam milyen nagy elánnal végezte szent hivatását. Megüresedett a fiam munkahelyén egy állás. Takarítót keresnek. Lenne kedve csatlakozni?
